Veszprém

2014.06.03. 17:02

Az év tanára Földesi Csaba tele van ötletekkel

Veszprém - Földesi Csaba, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium pedagógusa lett az év tanára a Napló internetes hírportáljának szavazásán.

Balla Emőke

Szigorú, de következetes. Lelkiismeretes. Betartja és betartatja a szabályokat. Tele van ötletekkel, képes a diákok agyával gondolkodni. Törekvő típus. Utál veszíteni. Így jellemezték diákjai Földesi Csabát, az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium környezettechnika és kémia szakos tanárát. Ezúttal is ő győzött: a diákok, szülők és az olvasók februárban őt szavazták meg január hónap tanárának, most pedig az év tanárának. A veol.hu által az idei tanévben meghirdetett szavazáson nyolc pedagógus lett a hónap tanára, az év tanárára közülük lehetett voksolni. Földesi Csaba ötödik éve tanít, harmadik éve a diákönkormányzat munkáját is segíti.

Az év tanárának szóló elismerést és a díjjal járó, wellnesshétvégére szóló meghívót Németh F. Bernadett, a Napló megbízott főszerkesztője adta át Földesi Csabának, akinek Irányi László, az iskola igazgatója is gratulált.

Muszáj Patrícia, Lakatos Anita, Németh Petra Ildikó és Kempelen Domokos Földesi Csabával kémiai kísérleten. Lőport gyújtottak (Fotó: Penovác Károly)

Földesi Csaba kémiát tanít, környezettechnikát, jogi ismereteket, laborgyakorlatokat vezet. Ötödik éve tanít az Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban, ahol ő maga is tanult. Idén saját osztályt kapott; ezt említi először, amikor az elmúlt tanévről faggatom. Sok volt az adminisztráció, a papírmunka, de megoldott mindent, jövőre talán már könnyebb lesz. Osztálya összetartó, jó társaság. A diákok megkedvelték őt, születésnapján meglepték, énekeltek ünneplő osztályfőnöküknek. Korábban azt nyilatkozta, hogy a diákokban a jó humorérzéket szereti a legjobban, mottója pedig az: Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.


Németh F. Bernadett gratulál Földesi Csabának. Mellette az iskola igazgatója, Irányi László (Fotó: Penovác Károly)

Kempelen Domokos 12. A osztályos tanuló a diákönkormányzat elnökeként három éve dolgozik együtt a tanár úrral, az ő ötletére idén huszonnégy órás diáknapot szerveztek. Németh Petra Ildikó Földesi Csaba osztályába jár, a 9. B-be, szerinte tanára következetes, lelkiismeretes, amit megígér, azt betartja. Osztálytársa, Muszáj Patrícia úgy fogalmaz: a tanár úr törekvő típus, utál veszíteni. A sulivetélkedőn is nyerni szerettek volna, de fél ponttal lecsúsztak az első helyről, ám a tanár úr győzelemnek értékelte az eredményt, büszke volt diákjaira. Jó vezető, összetartja az osztályt, bármi probléma van, azonnal összehívja a diákokat. Lakatos Anita elmondja, a tanár úr nagy sportjátékos, kézilabdázik, vizsgázott kézilabdabíró, meccset is vezet. Szigorú, de lehet vele kompromisszumot kötni. Fiatal, megérti a diákokat. Ő is ebbe az iskolába járt egykor, ismeri az épületet, tudja, mit jelent az, hogy dugó van a folyosón. Tele van ötletekkel, mindenről lehet vele beszélni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!