Veszprém

2012.03.23. 07:07

Három alternatíva: Az iskola jövője a tét

Litér - Az állami, illetve az egyházi fenntartású iskola mellett is letehetik a szülők a voksukat, a képviselő-testület velük közösen kívánja meghozni az iskola jövőjét befolyásoló döntést.

Halmos György

Többek között ez hangzott el kedden este a litéri művelődés házban megrendezett rendkívüli szülői értekezleten, amelyre nagycsoportos óvodások, valamint elsőtől hetedik osztályos diákok szüleit hívták meg. Szedlák Attila polgármester elmondta,  május 31-e a végső határidő, addig dönteni kell, mi legyen az intézmény sorsa, ugyanis azután már biztos, csak állami fenntartású lehet az Árpád Fejedelem Általános Iskola. Tárgyaltak a református és a katolikus egyház képviselőivel is az iskola fenntartásáról. A református egyház részéről pozitívan zárultak a tárgyalások, a helyi presbitérium támogatta a kezdeményezést. Ez azt jelenti, hogy a református egyház bizonyos feltételekkel kész működtetni az iskolát.


A katolikus egyház részéről dr. Márfi Gyula veszprémi érsekkel még ezután folytatnak konkrét tárgyalásokat. Szedlák Attila elmondta,  más településekkel ellentétben nem pénzhiány miatt keresték meg az egyházak képviselőit, és nem azért, mert csökkenne a gyermeklétszám. Az iskolába egyébként jelenleg csaknem 170 diák tanul, az idei költségvetése 74 millió forint. Megemlítette, hogy a Papkeszin lévő református egyház által fenntartott iskolával kapcsolatban is vegyes érzések voltak, de az elmúlt évek bizonyították, nincs különbség az oktatás minőségében.  Egy egyházi fenntartású iskolától sokkal többet várok, mint a jelenlegitől - fogalmazott a település vezetője. A fórumon kérdésre válaszolva elhangzott, hogy ha állami fenntartású lesz az iskola, akkor például az igazgatót nem a "helyi közösség nevezi" ki, hanem állami hivatal. A rendezvény végén a református fenntartású iskolával kapcsolatos szándéknyilatkozatot írhattak alá szülők.

 

Vizsgálták az alapítványi fenntartású iskola létrehozását, de annak jelentős költségeit nem akarták ráterhelni a szülőkre - mondta Kisantal Tibor, az iskola igazgatója. Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy ha a településen egy iskola van és az egyházi fenntartású, akkor az önkormányzatnak egy világnézetileg semleges intézménnyel kell szerződést kötnie, hogy aki akarja, oda járathassa a gyerekét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!