Várpalota

2014.08.28. 14:43

Várpalotán forgatják Goda Krisztina új filmjét

Várpalota – A héten Várpalotán forgatják Goda Krisztina rendező új filmjének néhány jelenetét. A Veszettek várhatóan jövőre látható a mozikban.

Balla Emőke

A Divinyi Réka-Goda Krisztina alkotópáros – akiknek nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem vagy a Kaméleon - által jegyzett Veszettek című film jelentős részét vidéki helyszíneken forgatják. Júniusban Kazincbarcikán, e héten szerdától Várpalotán rögzítik a jeleneteket.

A forgatás tervezett időtartama 73 nap, a csütörtöki várpalotai az ötvenkilencedik. Két előforgatási nap volt május végén, Budapesten, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben, Budakeszin és a Kozma utcai fegyház és börtön épületében. A film két vidéki fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a bűnözés ellen. Az alkotópáros ezúttal Czető Bernát László dramaturg és forgatókönyvíró Kakukk című kisregényét használta alapul. Goda Krisztina rendező arról beszélt, a történet aktuális, mai társadalmi jelenséget feszegető téma, magja a két testvér kapcsolata és változása. Várpalotán szerette volna a film hetven százalékát forgatni, de a felújítási programnak köszönhetően szinte kicserélték a várost, ők pedig elvesztették a helyszíneket, át kellett csoportosítani azokat máshová.

Klem Viktor és ifj. Vidnyánszky Attila a vegyesbolt előtt, a forgatás szünetében (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Reggeltől estig a Tési-dombon, a Bátorkő utcában, egy régi bolt épületénél vesznek fel jeleneteket, majd közel két hétre az inotai hőerőműbe és a szomszédos Béke művelődési házba költözik a 80 tagú stáb, ahol nemcsak nappal, de éjszaka is forgatnak. A filmesek elmondták, élvezik a vidéki forgatásokat, itt is érdeklődéssel, nyitottsággal fogadták őket a környéken élők. 

A főszerepben a mozivásznon először megmutatkozó ifj. Vidnyánszky Attila mellett Klem Viktort és Fenyő Ivánt láthatják a nézők, a további szerepekben többek között Györgyi Annát, Molnár Piroskát és Nyári Oszkárt. A 990 millió forintos költségvetésű alkotás a Magyar Nemzeti Filmalap 693 millió forintos támogatásával, a Megafilm gyártásában készül, producere Kálomista Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!