Várpalota

2014.07.31. 18:49

Porrajmos- emléknap

A roma holokausztra emlékeznek. Augusztus 2-án, szombaton a holokauszt-emlékév keretében Várpalota önkormányzata, a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Veszprém Megyei Levéltár együttműködésével idéződik meg a Grábler-tavi tömeggyilkosság.

Őrsi Ágnes

Hatósági túlkapás következtében 1945 februárjában 118 roma embert, főként asszonyokat és gyerekeket öltek meg a Grábler-tó melletti akácosban. Az évforduló alkalmából délután kettőkor kezdődik a megemlékezés a Thury-várban, ahol megnyílik az Elvitték a cigányokat. A Várpalota határában történt cigánygyilkosságok 1944–45 című kiállítás, levetítik Varga Ágota Porrajmos – Cigány holokauszt című filmjét, majd beszélgetés következik a kirekesztésről, üldöztetésről. Újra látható lesz A Grábler-tó melletti tragédia diákszemmel című színházi előadás felvétele.

A résztvevők ezután lesétálnak a tóhoz, amely mellett dr. Trócsányi László, Magyarország igazságügyi minisztere mond beszédet. A megemlékezést Snétberger Ferenc és a felsőörsi zenei tehetségközpont roma diákjainak koncertje zárja.

Címkék#várpalota

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!