Várpalota

2017.03.13. 19:25

Pléh-bográcsparti - Még túl is teljesítette céljait a baráti kör

Várpalota - A közelmúltban tartotta éves beszámoló közgyűlését a Rákóczi Telepi Baráti Kör a városrészi általános iskolában.

Szabó Péter Dániel

- Jó évet zártunk, noha nem indult zökkenőmentesen az elmúlt esztendő, hiszen megváltozott a vezetőség összetétele, de sikerült úrrá lennünk a nehézségeken. Virágossá tettük parkunkat, amire nagyon büszkék lehetünk, és kitűzött céljainkat bizonyos szempontból túl is teljesítettük - kezdte lelkesítő gondolataival évértékelő beszámolóját Einreinhof Attila köri elnök.

Elhangzott, a közösségépítés mellett a bányász hagyományőrzést a zászlajára tűző civil szervezet legnagyobb rendezvényei közé tartozó Pléhcsárda-napot a szélsőséges júliusi időjárás miatt el kellett napolni. Ennek utódja a Pléh-bográcspartira átkeresztelt esemény lett. A
két rendezvény összevonása azonban annyira jól sikerült, hogy a jövőben is ily módon szeretnék megvalósítani a programot.

Einreinhof Attila büszke a Rákóczi Telepi Baráti Kör eredményeire Fotó: Szabó Péter Dániel

- Büszkék vagyunk arra is, hogy az óvodásokhoz is sikerült eljutnunk a bányász hagyományőrzéssel. Két évvel ezelőtt kezdtük el, hogy Borbála-napi rendezvényünk keretén belül ellátogatunk a Szivárvány óvodába, hogy ott is megemlékezzünk, és relikviáinkat bemutathassuk a gyermekeknek, illetve lámpásokkal vonuljunk végig a városrész utcáin - mesélte az
elnök.

A szakmai értékelést követően Várkonyi Emília pénz-ügyi beszámolóját is meghallgathatták a résztvevők, majd ismét az elnök kapott szót, hogy ismertesse a vezetőség által összeállított 2017-es programtervet. Einreinhof Attila kiemelte, idén még nagyobb figyelmet fordítanak a közösségépítésre, így több kirándulást és összejövetelt is szeretnének szervezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!