Várpalota

2014.01.21. 06:44

Éjjel a víz volt az úr

Elázott egy tízemeletes tömbház nagy része, amikor a keddre virradó éjszaka szétcsúszott egy nagykapacitású vízvezeték tömítőgyűrűje.

Szabó Péter Dániel

Alig fél órát tudott csak aludni hétfő éjjel a kilencedik emeleten, egy szépen felújított lakásban élő Nyári Sándor Attila. – Egy pattanó hangot hallottam, majd nagy zúgásra lettem figyelmes. Rögvest felpattantam, s a fürdőszobába siettem. Akkor már spriccelt a víz a mosdó mellett található nyíláson, néhány perc elteltével pedig már bokáig állt az előszobában is – meséli a fiatalember, akinek lakásában a baleset történt.

– Gyorsan felöltöztem, s lerohantam, hogy értesítsük a katasztrófavédelmet és a szolgáltatókat, a liftügyeletessel pedig megpróbáltuk elzárni a főnyomócsövet. Addigra azonban már nagy volt a baj, a lépcsőházban is patakokban folyt a víz.

(Fotó: Tamás István)

Nyári Sándor Attila mutatja, hogy a fürdőszobájában honnan ömlött hétfő éjjel sugárban a víz (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A tízemeletes tömbház kilencedik emeletén lakó Nyári Sándor Attila kiemelte, a lakóközösség példaértékűen viselkedett, mindenki egy emberként küzdött, hogy mielőbb megoldjuk a problémát. A lépcsőházba mertük a vizet, ott folyt le a földszintig. – A tűzoltók és a szolgáltatók is rövid idő alatt itt voltak, ám ettől függetlenül több millió forint lehet a kár az elázott házban – mondta el a Naplónak a férfi Csépányi-Barczi Petra, megyei katasztrófavédelmi szóvivő kérdésünkre elmondta, éjfél után a a pétfürdői hivatásos tűzoltók, a várpalotai katasztrófavédelmi megbízott, valamint az áram- és vízszolgáltató munkatársai is a helyszínen voltak.

Azonnal megkezdődött a riadt lakók kitelepítése a veszélyessé vált épületből. A helyszínre siettek a pétfürdői polgárőrök, és a vöröskereszt munkatársai is, mert több beteg, idős ember is él a lakóépületben, nekik forró teát osztottak. Személyi sérülés nem történt. A kár felmérése és a további intézkedés az épület közös képviselője segítségével megkezdődött, délutáni látogatásunkkor a biztosító társaság szakemberei járták körbe a lakásokat. 

A tízemeletes épületben összesen 92-en laknak, közülük 40 ember lakása ázott el. Számukra ideiglenes befogadóhelyként közeli művelődési házat nyitották meg, ezt azonban senki nem vette igénybe. Öt embert rokonoknál helyeztek el, harmincöten azonban még hajnalban visszatérhettek otthonaikba, annak ellenére is, hogy délelőttig mind a víz-, mind pedig az áramszolgáltatás szünetelt az épületben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!