Várpalota

2015.03.17. 13:31

Civilek Várpalota szépítéséért

Az idén 25 éves Városszépítő és –védő Egyesület két tagja, Szajp Istvánné és Volekné Temesi Zsuzsanna is Veszprém megyei honismereti emlékérmet vehetett át a közelmúltban a civil szervezet közgyűlésén.

Szabó Péter Dániel

A helytörténeti kutatómunkában és ismeretterjesztésben, valamint a közösségépítésben végzett évtizedes munkájáért megítélt elismeréseket Bándi László, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke adta át az érintetteknek a Thury-várban. A helytörténeti és helyismereti értékek támogatásáért szintén a szervezet emlékérmét kapta meg Talabér Márta, Várpalota polgármestere.

Petrovics László egyesületi elnök (jobbra) számolt be az elmúlt egy év szakmai sikereiről. Mellette Simon Ágnes és Orosz László (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A negyed évszázaddal ezelőtt alapított Városszépítő és –védő Egyesület éves közgyűlésén színvonalas műsort adott a Horváthné dr. Csomó Orsolya vezette Városi Gyermekkórus, majd Petrovics László elnök számolt be az elmúlt egy év eredményeiről. Kiemelte, a 2014-es évben is sikeres volt a Tiszta, virágos Várpalotáért címmel meghirdetett mozgalmuk. A kezdeményezéshez összesen 108-an csatlakoztak a városból, a családi házas övezetekből éppúgy voltak a környezetük szépítését fontosnak tartó jelentkezők, mint a lakótelepekről, de több intézmény és vállalkozás is részt vett a megmérettetésen. A legjobb pályázókat a Várpalotai Napok megnyitóünnepségén díjazták.

A közgyűlés nyitányaként a Városi Gyermekkórus adott rövid koncertet a vár Thury-termében (Fotó: Szabó Péter Dániel)

A szervezet emellett egész évben aktívan dolgozott. Megtartották hagyományos megemlékezésüket március 15-én gróf Zichy Béla 48-as nemzetőr sírjánál, megtisztították a védett várpalotai sírok környezetét az alsóvárosi temetőben, valamint több helytörténeti sétát szerveztek a településen. Faültetési akciójuk keretében 46 facsemetét ültettek el a város különböző pontjain, a kulturális örökség napján Ybl Miklósra emlékeztek, helytörténeti vetélkedőt szerveztek, a múzeumok éjszakáján pedig a bányászattörténeti gyűjteményt mutatták be az érdeklődőknek.

– Nagy szakmai siker, hogy tavaly szeptemberben egyesületünk rendezhette a Város- és Faluvédők Szövetsége regionális szakmai találkozóját, amelynek keretében a szervezet elnöksége, s a térség több városvédő csoportja ismerkedett meg Várpalotával – mondta el Petrovics László, aki kiemelte, a 25 éves jubileum méltó megünneplésére már javában készülnek a Városszépítő- és Védő Egyesület tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!