Várpalota

2015.03.05. 18:32

Célegyenesben a várpalotai kórház felújítása

Várpalota – Április végén üzembe állhat az új röntgen, szeptemberben pedig átadják a megújult kórházat és rendelőintézetet, mondta el a csütörtökön tartott helyszíni bejáráson Rácz Tamás, a Szent Donát Kórház főigazgatója.

Szabó Péter Dániel

Évek óta húzódik a várpalotai kórház régi épületének felújítása. Ennek alapvető oka, hogy több, előre nem látható műszaki problémával is találkoztunk a kivitelezés során, s az ehhez kapcsolódó adminisztráció bizony sok időt vett igénybe, mondta el a Naplónak főigazgató, aki Nyakas Eszter ápolási igazgatóval együtt vezette körbe a félkész épületben Talabér Mártát, Várpalota polgármesterét.

Jelenleg azonban úgy tűnik célegyenesbe fordult a beruházás, tette hozzá Rácz Tamás, aki szerint az első nagy lépés az lesz, amikor a jövő hónapban végre üzembe állhat a régi, 40 éves berendezést leváltó modern röntgen Várpalotán. A folytatásban, ahogy halad a háromszintes épület teljes renoválása, a General Medicina által biztosított járóbeteg szakrendelések is átköltözhetnek a kórház földszinti részébe, így a városban egy helyszínen lesz elérhető mindegyik. A megnövekedett alapterület miatt nagyobb és kényelmesebb lesz a váróterem, s az alsó szinten helyet kap egy gyógyászati segédeszközöket árusító szaküzlet, illetve egy patika is.

Rácz Tamás és Nyakas Eszter mutatja Talabér Márta polgármesternek az új röntgent, ami a tervek szerint április végén már üzembe állhat
Fotó: Szabó Péter Dániel

– Emellett azon dolgozunk, hogy orvosoljuk az országszerte jelentkező problémát, azaz jelentősen csökkentsük a hosszú várakozási időket. A belgyógyászaton már látszanak az átszervezés jelei, de ugyanezt tervezzük a röntgen, a kardiológia, a diabetológia és a sebészet tekintetében is. Célunk, hogy minden szakrendelésen legalább az országos átlag alatt legyen a várakozási idő – jegyezte meg a főigazgató, akitől megtudtuk, az összességében több mint 850 millió millió forintos beruházás keretében további új műszereket is beszereznek.

Talabér Márta polgármester elmondta, pozitív tapasztalatokat szerzett a bejáráson. – Központi kérdés Várpalotán az egészségügyi ellátás helyzete, épp ezért az elmúlt időszakban többször is egyeztettünk Rácz Tamás igazgatóval. Kértük, hogy lehetőség szerint csökkentsék a várakozási időket, illetve mielőbb hozzák vissza Várpalotára a radiológiai szakrendelést. Bízom benne, hogy a szeptemberi átadást követően új szintre emelkedhet városunkban az egészségügyi ellátás, hiszen alapvetően ezért adta be az önkormányzat 2010-ben a pályázatot – mondta el a polgármester.

Nyakas Eszter ápolási igazgató kérdésünkre elmondta, a felsőbb szinteken fekvőbeteg osztályok kapnak helyet. Az első emeleten 10 ágyas nappali ellátás, valamint a megyében egyedülálló módon egy 30 ágyas hospice osztály, a másodikon a krónikus belgyógyászati osztály, míg a harmadikon ápolási, valamint pszichiátriai rehabilitációs osztály lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!