Várpalota

2017.02.10. 21:05

A sikerhez vezető út

Várpalota - Középiskolás diákoknak tartott motivációs tréninget a napokban a Thury-várban Szalay Ádám, az ismert televíziós újságíró.

Szabó Péter Dániel

A várpalotai Magasmartiné Hári Ildikó ötlete alapján megvalósult motivációs tréning célja az volt, hogy utat mutasson a fiataloknak. - Terapeutaként nagyon sokszor találkozom olyan emberekkel, akiknek nincs elképzelésük arról, hogy merre tartanak az életükben. Márpedig sikeresek elsősorban a céllal rendelkező emberek lesznek - mondta el Hári Ildikó, aki szerint nagyon fontos, hogy hiteles szakembertől kaphassanak iránymutatást a fiatalok azokban az orientációs kérdésekben, melyekre az iskola nem tudja felkészíteni őket.

Szalay Ádám tévés újságíró Fotó: Szabó Péter Dániel

- Ha változásban gondolkodunk, akkor támpontokat, stratégiákat, kézzelfogható eszközöket kell adni, csak így hozhatják ki a fiatalok a legtöbbet a saját életükből. Egy-egy ilyen rendezvény nem tud életre szóló iránymutatást adni, de el tudja indítani az úton a résztvevőket - mondta el Szalay Ádám, akinek jóvoltából az egyéni felelősségvállalásról és a sikerhez vezető útról is hallhattak a vár Thury-termét megtöltő tanulók.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!