Várpalota

2017.06.12. 18:15

A Loncsosi nap hagyománnyá érett

VÁRPALOTA Idén is sokan kilátogattak a Loncsosi napra, ahol látványos színpadi műsorok, finom ételek, italok és gyermekprogramok várták a szórakozni vágyó családokat.

Szabó Péter Dániel

A rendezvény ezúttal is a Várpalotai Bányász Fúvószenekar menetzenés felvonulásával indult, majd a loncsosi emlékműnél Katona Csaba köszöntötte a megjelenteket. Várpalota alpolgármestere méltatta a szervező Loncsosi Baráti Kört, s hangsúlyozta: az ilyen és hasonló rendezvények segítenek elmélyíteni az emberi kapcsolatokat a közösségekben.

Vaczula István köri elnök (középen) a segítőknek mondott köszönetet a megnyitón Fotó: Szabó Péter Dániel

Dobos Tamás, a Várpalota és Térsége Civilek Szövetsége ügyvivője köszöntőjében arról beszélt, hogy a Loncsosi nap szép hagyománnyá érett az évek során, míg Vaczula István, a házigazda baráti kör elnöke szervezőtársainak mondott köszönetet.

A megnyitó részeként adták át a közelmúltban rendezett loncsosi borverseny legjobbjainak járó emléklapokat is, majd színpadi programoknak tapsolhatott a szépszámú közönség. Felléptek a Bán Aladár Általános Iskola tanulói és a Crystal Fitness SE tehetségei, de nagy sikert aratott a Főnix Dojo karatebemutatója is. A gyermekeket közben kézművesprogramok és játszóház is várta, míg az idősebbek estébe nyúló utcabálon mulathattak, ahol a Koktél Band szolgáltatta a talpalávalót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!