Három hét hátizsákkal Vietnamban

Hogy ki mit választ, az nem csupán a bankszámlája vastagságától függ. Legutóbb is egy bátor utazó volt a Pannon Egyetem Világjárók Klubjának vendége.

Katus Norbert hátizsákkal járta be Vietnamot. Az élménybeszámoló szokásos helyszínén vietnami tea, "madárlátta" vietnami kókuszos cukor fogadta az érdeklődőket, akik ismét sokan összejöttek, mert utazni így is szeretünk.

A harmincas éveiben járó fiatalember tavaly tavasszal töltött bő három hetet Vietnamban, ahova természetesen repülőgéppel jutott el, dubaji átszállással. Szokásához híven nem készített előzetes tervet, mert számára az ország hangulatának a megismerése mindig fontosabb, mint az előre eltervezett útitervet tartani.

Így is izgalmas és tartalmas napokat töltött a vietek hazájában, hiszen a régi Saigont, a mai Ho Shi Minh-várost ugyanúgy meglátogatta, mint Hanoit, a folyók közötti mészkősziklákat, a barlangokat, a nemzeti parkokat, a tengerpartot vagy a Mekong-deltát. Aki még csak fotón látta, mondjuk egy vietnami étterem falán a teraszos rizsföldeket, a vízből kiemelkedő, krokodilfej formájú sziklákat, vagy akár csak egyszer is hallotta A leszálló sárkány öble nevet, hogy ne kívánkozna a távoli, szép országba. Norbert mindezt látta is.

- Ha a térképet nézzük, azt gondoljuk, hogy Vietnam kicsi, pedig a területe több mint háromszor akkora, mint Magyarországé. Ho Shi Minh-város és Hanoi például egymástól 1300 kilométerre van. A X. században lettek rövid ideig függetlenek, többnyire jellemző volt a kínai befolyás, ezért a két ország kultúrája hasonló. Lakossága fiatal; a 60-as években számlált 30 millióhoz képest most csaknem százmillióan vannak, és a népesség hetven százaléka 30 év alatti.

Az ország politikai berendezkedésére a kínai utas kommunizmus a jellemző, azaz valójában ezerrel dübörög a piacgazdaság, de például számlát soha, sehol nem kapsz. A kocsi nagyon drága, mindenki motorral jár, óriási a káosz. Mivel igyekeznek angolul beszélni, főleg a fiatalok, megtudtam tőlük, hogy akinek sikerül elhelyezkednie egy gyárban, magasabb a fizetése, mint nálunk, de kevés az iparban a munkahely.

Ellenben nincs se nyugdíj, se egészségügyi ellátás, csak ha valaki szerződést köt rá. Nagyon tetszett nekem, ahogyan a szerelmesek akár az utcán is összebújnak: összeérintik az orrukat és a homlokukat, csókolózó párokat maximum a nagyvárosok utcáin látni. A vietek nagyon kedvesek, a külföldiekhez különösen, sokszor csöppentem bele egy-egy baráti társaságba. Náluk a déli városokban éjjel tízkor indul be az élet és tart hajnali kettő-háro-mig, északon este tízkor már mindenki elcsendesedik.

Az utazás az országon belül nagyon egyszerű. Egészen jó és megbízható belföldi repülőjárataik vannak, olcsók, tiszták és pontosak a távolsági buszok, amelyeken aludni is lehet, így az éjszakai szállást meg lehet spórolni. Stoppolni is nagyon könnyű, de én többnyire motort béreltem, azzal kerestem fel a látnivalókat.

Élménybeszámolóját Norbert rengeteg fotóval illusztrálta, így nem volt kétséges, milyen színes világba került; a mindig friss zöldségfélék, gyümölcsök, virágok sokasága, és hát a kagylóból, tojáshéjból, ki tudja, milyen alapanyagokból készült csodálatos kézműipari termékek, amiket mindenhol lehetett kapni; üzletben, út szélén, mozgóárustól. Utcai kifőzdékről is láttunk fotókat.

Mint mondta, jobban szerette ezeket a helyeket, mint egy vendéglőbe bemenni, mert az utcán közvetlenül látta, miből készül az étel, ami szintén mindig friss és jóízű volt. Kedvence lett például a Pho Bo leves, ami öt óra alatt készül el, csillagánizzsal, fahéjjal, hússal, rizstésztával, babcsírával. Nagyon laktató, a vietnamiak reggelire is szokták választani. Egy másik, igen vonzó vietnami sajátosság; Hoi An városban hívásra helybe jön egy varrónő, aki pár óra alatt, jó minőségű alapanyagból, precíz munkával készít méretre divatos inget, nadrágot, ruhát, bármit, elérhető áron.

Katus Norbert a három hét alatt látta Hanoit, a tradicionális óvárosával, a Ho Shi Minh-mauzóleummal, az építkezésekkel, amik miatt úgy tűnt, nem a fővárosban, hanem egy óriási felvonulási területen jár. Volt Hue-ban, a kínai uralom alatti fővárosban, ahol a császár is élt, és ahol Pekinghez hasonlóan ma is létezik a Tiltott Város.

Kajakozott Ha Long Bayben, a Leszálló sárkány öblének kétezer sziklája között, és eljutott a háromezer kilométer hosszú tengerpartra, valamint Sapába, ahol Vietnam legmagasabb hegye is megtalálható. Mesélte, hogy Hoi Antól délre is létezett egy My Son nevű "Királyok Völgye", 1000-1500 éves temetkezési helyekkel, templomokkal. Sajnos mindez már elpusztult, a hajdani hetvenből csak húsz templomból látszik valami. Képzeletben is nagyon jó volt Norberttel utazni, akitől azt még megkérdeztem, ennyi élményből számára melyik a legemlékezetesebb?

- Mindenekelőtt a természeti szépségek nyűgöztek le. Például életemben először voltam olyan barlangban, ahol 50-60 méteres belmagasságnál egymást érik az absztrakt alakú cseppkövek. Mindemellett az emberek nyitottsága és életszeretete az, ami a legnagyobb hatással volt rám. Nem az elérhetetlen dolgok, drága kacatok hiányán sopánkodnak, hanem nyitott szívvel és tiszta mosollyal tudnak örülni annak, amijük van, és ezt úgy hívják: élet.