Utazó

2014.03.18. 10:15

Kulturális és fürdőélmények a Dél-Alföld egyik legszebb településén

Gyuláról mindenkinek a vár és a gyógyfürdő jut először eszébe, és ez így is van rendjén, kétségtelen, hogy jórészt ezeknek köszönheti a Dél-Alföld legvonzóbb települése előkelő státusát és azt, hogy évek óta a tíz leglátogatottabb magyar város közé tartozik. Aki azonban egyszer már járt ott, nem csak ezért vágyik vissza.

Nehéz leírni azt a sajátos hangulatot, ami Gyulára érkezvén elkapja az embert: szembenézni az 1405 és 1445 között épült, Közép-Európában egyetlen épen maradt téglavár robusztus falaival, amelyek hat évszázad eseményeinek tanúi, elmerülni a már sokkal több mint Százéves cukrászda édes illatában, rácsodálkozni a polgári Ladics-ház enteriőrjére, a Dürer-terem, az Erkel Emlékház, a Kohán Képtár értékeire, sétálgatni a belváros régi épületei között – mindez olyan különleges történelmi és kulturális miliő, amelyben élvezet megmártózni. Ehhez járul még komplex és felhőtlen kikapcsolódás a sokak által Magyarország legszebbnek tartott gyógyfürdőjében. A gyulai Várfürdő ugyanis az egykori Almássy-kastély 8,5 hektáros kastélyparkjában, természetvédelmi területén fekszik, tulajdonképpen megfelel egy arborétumnak is. Bármilyen hihetetlen, itt napi tíz-ezer vendég is előfordul, és mégis lehet csendes pihenőhelyet találni. A hagyomány szerint a 200 éves meseszép őspark egyik fája alatt komponálta a város szülötte, Er-kel Ferenc Bánk bán című operáját.

Az 1405 és 1445 között épült vár Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavára. Falai között halt meg a Hunyadi család utolsó nőtagja, Corvin Erzsébet 1509-ben, 1530-ban pedig egy hosszú, majdnem egyéves ostromban foglalták el Szapolyai seregei. Ma a turisták hadait fogadja, népszerűsége rendkívüli (Fotó: visitgyula.com)

Bár erősen marketingközhelynek tűnik, mégis igaz: a gyulai Várfürdő azon ritka helyek közé tartozik, ahol minden korosztály megtalálja a maga számára legkellemesebb időtöltést. Akár négy generáció is jól érezheti magát úgy, hogy nem zavarják egymást. Fiatalok, idősek, illetve családok részére számtalan szórakozási mód és lehetőség kínálkozik.

A Várfürdő hat mély fúrású kútból kinyert vize alkáli-hidrogénkarbonátos-kloridos gyógyvíz, magas ásványi-anyag-tartalma miatt barnás színű, kiváló hatású a mozgásszervi megbetegedésekre, idegbántalmakra, rehabilitációs kezelésekre és gyulladásos nőgyógyászati betegségekre. A Gyulai Várfürdő egyébként komplex gyógyászati szolgáltatásokat is nyújt. Az eredetileg 72 fokos vizet 1969-ben gyógyvízzé, 1971-ben a fürdőt gyógyfürdővé és 1985-ben a gyógyfürdő környékét gyógyhellyé nyilvánították.

Tavaly decemberben nyitották meg a Várfürdő új, fedett élménykomplexumát, az Aquapalotát, ahol egyebek közt öt új medence, valamint három csúszda, szaunavilág, különböző korosztályokra szabott játszótér, pelenkázó- és baba-mama relaxációs szoba található. Külön családi élménymedence is van, 16 élményelemmel, vízi bárral, a bátrabb látogatók kipróbálhatják a mély vízi trambulint. Nagy kaland a családi, valamint rafting testcsúszda, különleges élmény a nagy átmérőjű „fánkos” csúszda, amelyen a gravitációt meghazudtolva, több helyen felfelé is „csúszhatnak” a bátor jelentkezők.

A város látnivalóinak felfedezésére érdemes részt venni a helyi Tourinform-iroda által szervezett városnéző sétákon, a szakavatott idegenvezetőktől sok érdekességet, kulisszatitkot megtudhatunk Gyula neves szülötteiről, például az Erkel családról vagy Munkácsy Mihályról, aki állítólag Gyulán döntötte el végleg, hogy festő lesz. Rendkívül gazdag az évszakonként változó programkínálat, nem szabad kihagyni a főzdetúrát a Gyulai Pálinka Manufaktúrába, nyáron hajókázhatunk a Fekete-Körösön, a híres gyulai kolbásszal pedig a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének kolbászgyúró túráján ismerkedhetünk meg. A vár udvarán működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház, amely július 1. és augusztus 20. között ad programokat.

 

Címkék#Gyula

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!