Úrkút

2017.05.12. 08:25

Tudomány és fantázia - A NASA egykori kutatója tartott előadást

Az Úrkúti Csillagászati Klub a NASA kutatócsoportjának egykori tagját látta vendégül. Szabó Róbert, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos igazgatóhelyettese Exobolygók forradalma címmel tartott előadást.

Penk Tímea

Ivanics Ferenc klubvezető elmondta, hogy az ajkai származású tudós bemutatta a Naprendszeren kívüli bolygók kutatásának történetét és technikáit. - Az előadó azt is tudta, hogy klubunkban sokan rajonganak a tudományos fantasztikum világáért, ezért több, jól célzott utalást is elrejtett, ahol a tudományos kutatások és a fantázia világa kapcsolatba kerülhet. Megtudhattuk azt is, hogy a Star Wars világából ismert Tatooine bolygó, ami egy szoros kettőscsillag körül kering, létezhetne a valóságban is. Hiszen ismerünk már olyan planétákat, amik ilyen csillagrendszerekben keringenek. S hogy élet is lehet-e egy ilyen világon, az már más lapra tartozik - mondta a klubvezető. Szabó Róbert olyan egzotikus bolygórendszereket is bemutatott, amelyek nem illenek a bolygókeletkezésről született eddigi elméletekbe.

Szabó Róbert

- Pezsdítő volt elmerülni a gondolatban, hogy az idegen bolygók felfedezésével nemcsak az esetleges idegen életformák felfedezéséhez kerülhetünk közelebb, hanem jobban megérthetjük saját bolygórendszerünk keletkezését, dinamikáját és helyét a Tejútrendszer milliárdnyi naprendszeréhez képest - ismertette Ivanics Ferenc.

Bolla Bálint, Császár Csongor, Ivanics Ferenc
Fotó: Úrkúti Csillagászati Klub

A klubfoglalkozáson két ifjonc tagot is megjutalmaztak, akik előkelő helyet szereztek a Magyar Asztronautikai Társaság országos diákpályázatán. Császár Csongor a 11-14 éves csoportban az első díjat szerezte meg az űrszemét semlegesítéséről írt esszéjével. Bolla Bálint ugyanebben a korcsoportban rajz kategóriájában harmadik helyezést ért el, egy emberes űrállomás ábráját készítette el, ami az űrszemét befogásával foglalkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!