Tudomány

2014.04.17. 18:15

Széljegyzet - Itt a virtuális világ?

Félelmetes jövőképet vizionálnak azok az informatikai szakemberek, akik a legújabb találmánnyal, az okos szemüvegek világával foglalkoznak.

Barták Péter

Még alig múltak el az okos órák okozta szenzációhullámok, de máris itt a következő „kütyü”, a Google Glass. Az okos órákról annyit kell tudni, hogy mára valósággá vált a sokak által ismert filmsorozat, a Knight Rider főszereplőjének, a Michael Knightot alakító David Hasselhoffnak, illetve a számítógépekkel felszerelt, mesterséges intelligenciával és számos más különleges képességgel felvértezett autójának, Kittnek a kommunikációja. Michael csak felemelte óráját, és beszélt bele, aztán minden teljesült. Nos, ma már – ha még kicsit borsos áron is, de – megvásárolható az a normális óránál alig nagyobb szerkezet, amelynek számlapja alatt egy komplett, hangvezérelt számítógép rejlik, mobiltelefonnal, bankkártyával, internetkapcsolattal.

A filmsorozat 1982 előtt készült, rá néhány évre jött a Terminátor Arnold Schwarzeneggerrel és az ő mindent látó jobb szemével. Képességeit annak az informatikai eszköznek köszönhette, amely mára valósággá vált. A Google Glass gyakorlatilag mindent tud. A szemüvegbe épített, hangvezérelt számítógép bárhol álló- és mozgóképet, hangot rögzít, és bármikor bármit megkeres és visszajátszik a szem előtt lévő képernyőre. Memóriája végtelen, hiszen felhő alapú internetkapcsolattal rendelkezik. Képzeljük csak el, mi mindenre használhatjuk a hétköznapokban az iskolai dolgozatírástól, érettségizéstől kezdve a tévé- és filmnézésen, autónavigáción, telefonáláson keresztül az idegen nyelven való beszédig, fordításig. Kérdés, hogy ez még maga a valóság, vagy annak az elénk vetített mása? Innen csak egy ugrás a Mátrix, a szimulált valóság, ahol nem tudni már, ki álmodik kicsodát. Tényleg kell nekünk ez a virtuális világ?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!