Tihany

2014.07.29. 15:55

Tóparton sétáljunk, bringázzunk

Tihany - Uniós források igénybevételével hozták rendbe a hajóállomás környékét és hosszabbították a kerékpárutat.

Varga Ibolya

A kormány fontosnak tartja, hogy a Balaton környéke vonzó legyen a hazai és a külföldi turistáknak egyaránt - jelentette ki Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a projektzáró rendezvényen. A programban 350 millió forintból újult meg a hajóállomás környéke, és kerékpárút épült a hajóállomástól a révig. Az államtikár elmondta: a még szükséges további fejlesztésekre is rendelkezésre állnak Európai uniós források. Igen fontosnak tartja, hogy a fejlesztésekkel javul a közlekedés biztonsága a területen.

Tósoki Imre, a település polgármestere szavai szerint tavaly április 22-én a munkaterület átadásával kezdődött meg a Sétáljunk, bringázzunk Tihanyban című projekt. Mára a tihanyi kerékpárút hossza már meghaladja a hét kilométert. A most kialakított útszakasz mentén kerékpár-tárolók is épültek. A beruházásnak köszönhetően teljesen megújult a zöldfelület, növényeket ültettek, a gyepet újratelepítették. A sétautakat kőlappal burkolták, illetve kőzúzalékkal fedték be. Kényelmesebbé és egyszerűbbé tették a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedését. A fákat padokkal vették körül és játszóteret építettek a gyerekeknek. Elbontották, majd teljes egészében újjáépítették az eredetileg postaként majd jegyirodaként, végül büféként működő körépületet és a bazársort. Ez a rész magánerő bevonásával szépült meg.

Új vendéglátóhelyeket is kialakítottak. A látványát és a technikai színvonalát illetően is elavult bazársort egységes stílusban építették újjá. Kialakították az új parti sétányt. A felújított rész teljes területén korszerűsítették a közvilágítást. Az erre járók tájékozódását egy érintőképernyős terminál és egy új térkép segíti. A terminálra a turisztikai szolgáltatások adatait - menetrendeket és elérhetőséegeket - töltik fel. Rendbe hozták a Darányi-szobor környékét is. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter terjesztette el a filoxéra pusztítása után a betegségnek ellenálló szőlőfajtákat Tihanyban is. Emlékére 1938-ban emeltek szobrot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!