Tihany

2014.07.24. 17:10

Tahi Tóth Lászlónak a játék az élete

Tihany – Ha választhatna, akkor a teniszpályán vagy a színpadon halna meg, talán azért, hogy azt üzenje: mindenben lássuk a játékot. Mert az örömet, boldogságot adhat számunkra egy életre.

Tahi Tóth László, a népszerű színművész főiskolás gyakornokként ötven éve lépett be a Vígszínház kapuján, s azóta is a társulat tagja. Nemrég a Tihanyi Szabadtéri Játékokon játszott a Hattyúdal című zenés komédiában, amely a József Attila Színház előadása volt. Ekkor beszélgettünk.Tahi Tóth László hetven éves, ebből fél évszázadot töltött el a színpad és a filmek világában. Színházi aranykorszak tanúja, jeles képviselője. Hiteles színész, szeretik a kollégái és a közönség. Ahogy mondják ezen a pályán, minden, ami elhihető, egy arca az igazságnak. Ő pedig jó, igaz arc. Hiszen az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni a legnagyszerűbb dolog a világon.

Ha visszautaznánk pár évtizedet, akkor látnánk a fiatal Tahi Tóth Lászlót 1965-ben, amint a Belső-tó mellett forgatja Bacsó Péterrel a Szerelmes biciklisták című játékfilmet. Ez volt élete első filmszerepe, amit aztán követett legalább fél száz. Azóta őszbefordult haja jelzi az idő múlását. Nem zavarja, csak akkor veszi észre, ha idős szerepre kérik fel és ez egyre gyakrabban fordul elő vele. Mint mondta, nem akar a korából erényt kovácsolni, hogy azért kapjon feladatokat, mert ennyi ideje van a pályán.

Szerencsére mindig megtalálták a feladatok, a vígszínházi szerepei mellett jelenleg is több helyen vendégeskedik. Nyáron pedig ezekkel az előadásokkal járják a szabadtéri színházakat, sok szabadideje nincsen.

Tihanyban ma, pénteken, július 25-én lép fel ismét a Bujtor István Szabadtéri Színpadon, a Meseautó című zenés vígjátékban, amely a Körúti Színház előadása.

Igyekszik ugyanúgy élni, ahogy eddig, teniszezik rendszeresen. Nemrég eszébe jutott, hogy régen a Budapesti Művész Sportkörbe amelynek ő az elnöke lassan harminc éve lejárt játszani Taki bácsi, aki nagyon öreg ember volt, de minden reggel hatkor már a pályán csomagolta ki teniszfelszerelését, bokáig érő rövidnadrágban nagy vehemenciával ütötte a labdát. Élete végéig teniszezett. A színművész szerint, ha a sors egyszer megálljt parancsol, szép ajándék, ha a pályán vagy a színpadon szembesülhet ezzel. Persze, az utolsó győztes tenyeres vagy tapsot hozó monológ után. Mert mindig a néző az első.

Tahi Tóth Lászlót többek között Jászai Mari-díjjal, kiváló és érdemes művészi címmel is kitüntették  (Fotó: Archív)

Tahi Tóth László könnyed, jó humorú színész, akinek nagy népszerűséget hozott a régi Szeszélyes évszakok című szórakoztató műsorban látható Variációk sorozat. Annak idején még egy angol televízióhoz is kikerült pár epizód, miközben a színművésznek szembesülnie kellett azzal, hogy a színházi világ nem becsülte annyira ezt a műfajt. Pedig az, hogy ő mások által elismerten magas művészi szinten szinkronizál, annak is köszönhető, hogy erős a szituációs érzéke. Ez a tehetsége jól jött a színpadon és az ezernyi humoros variáció eljátszáshoz. Úgy gondolja, az ilyen képesség szükséges ahhoz, hogy más bőrébe bújva világhírű színészeknek kölcsönözte a hangját. Gyermekként Chaplint, Stant és Pant, Buster Keatont nézte állandóan, nagyon szerette a burleszket, s így gyorsan megérzi és meglátja a helyzetekben rejlő játéklehetőséget, a viszonyrendszerek ábrázolását, a ritmusváltásokat. Szerinte ugyanis ez az egyik titka a jó szinkronnak. Így született meg belőle Dustin Hoffman Esőembere, Pierre Richard csetlő-botló figurája, vagy épp a legendás Sherlock Holmes, azaz Jeremy Brett éles, ugyanakkor titokzatos intellektust hordozó magyar hangja. A Harry Potter rajongók számára pedig ő Piton, azaz Alan Rickman hangja.

Amikor arról kérdeztem, ha egy szerepet mondhatna, amiért érdemes volt erre a pályára lépnie, mit választana, azt felelte: a televízióban látott egy Hogy volt? című műsort, amely az 1981-es évről szólt. Ebben elhangzott, az esztendő legjobb színházi előadása a Pesti Színházban játszott Platonov volt. Ő volt a címszereplő, a produkciót Horvai István rendezte. Ezt a szerepet választaná. Természetesen, örül annak, hogy a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról előadás hazai színháztörténeti ősbemutatójában ő lehetett József. Most a Vígszínház Popfesztivál 40 című összeállításában is szerepel Almási Évával együtt. Néhány éve eljátszhatta az Egy őrült naplójában Popriscsint, amelyet Darvas Iván tett legendássá, s azóta a színészek számára ez a darab egy pálya összegzése, megkoronázása. Számtalan filmben is szerepelhetett, generációk nőttek fel az Egri Csillagokon, az alkotásban ő volt a krónikás-deák. Ez a karakter nem szerepelt a regényben, Várkonyi Zoltánék írták bele és nagy sikert hozott a fiatal színésznek.

Tahi Tóth Lászlót többek között Jászai Mari-díjjal, kiváló és érdemes művészi címmel is kitüntették. Az elismeréseket megtisztelőnek tartja, miközben tudja objektíven szemlélni magát, munkáját. Találkozásunk végén arra kértem, mondja el, mit tanácsolna ma egy fiatal színésznek, s ő a jellegzetes Tahis hanghordozásával azt válaszolta: Mindenben lásd a játékot és keresd az örömet. Az egymondatos és a nyolcvanoldalas főszerepben is és akkor boldog leszel ezen a pályán.

Akárcsak ő. Örökké játszó emberként.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!