Tihany

2014.07.29. 17:20

Nivós európai elismerés

Tihany - A szép tóparti település nyerte meg az Európai falumegújítási pályázatot, erről tartottak tájékoztatót.

Varga Ibolya

Az eseményen elsőként Tósoki Imre polgármester kapott szót, aki elmondta, hogy az utóbbi években tudatosan alakították át, szépítették meg a települést. Céljuk az volt, hogy a helyi lakosok és a látogatók egy-aránt jól érezzék magukat.

Hivatkozott Erwin Pröll, az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Szövetség elnökének szavaira, aki szerint Tihany mély benyomást tett kivételes fejlesztési programjával, amelyet az önkormányzat kezdeményezett, és amelyet szakértők támogatásával és a helyi emberek közreműködésével valósítottak meg.

 

Elmondta, az elnök értékelésében kifejezetten kitért arra is, hogy a díjat most először kapta az egykori vasfüggöny mögötti település. Szólt arról is a település polgármestere, hogy az önkormányzat által kezdeményezett fejlesztések valóságos láncreakciót indítottak be, a beruházásokba bekapcsolódtak a helyi vállalkozók, valamint a bencés apátság és a nemzeti park is. A Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkára, Kis Miklós Zsolt szavai szerint az Európai Unió eddig is támogatta a vidék fejlődését, népességmegtartó képességét, külön pályázatokat írtak ki erre a célra. A következő hét évben, ami tulajdonképpen már megkezdődött, sem lesz ez másként. Annyi változás van, hogy a vidékfelesztésre szánt források elérésére szóló pályázatokat a Miniszterelnökség fogadja majd be. Bizonyos, hogy hamarosan elkészül a következő hét évre vonatkozó fejlesztési irányelvek gyűjteménye. Ennek megfelelően lehet majd a terveket megvalósítani.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára örül annak, hogy éppen egy olyan település kapta ezt a rendkívül nívós elismerést, amelynek ő az országgyűlési képviselője. Gratulált az önkormányzatnak és mindenkinek, aki részt vett a fejlesztések megvalósításában. A továbbiakban Korzenszky Richárd bencés szerzetes, a tihanyi apátság perjele hozzászólására reagálva azt kívánta, hogy a jövőben is őrizzék meg ezt a szépeséget, ápoltságot, rendezettséget, amelyet a mostani fejlesztésekkel elértek. Csak így valósítható meg, hogy az itt lakók és a vendégek egyaránt jól érezzék magukat. Ezzel teremtenek munkahelyeket, amelyek ugyancsak ezeket a célokat szolgálják.

Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára figyelmmel kísérte a pályázati folyamatot. Elmondta: a magyar települések közül Tihany mellett a Borsod megyei Komlóska vesz részt majd a Svájcban szeptember 11-e és 13-a között megtartandó díjátadási ünnepségen. Ónodi Gábor pedig részt vehetett a pályázó települések munkájának értékelésében, és így belülről láthatta, hogy valóban nagyra értékelték a nyertes magyar falvak lakóinak munkáját. Eddig ezt a díjat zömmel népszerű alpesi települések kapták meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!