Tapolca

2017.05.14. 14:05

Batsányi János költő emlékét aktívan őrzi a szülőváros

Batsányi a mai fiatalok előtt is példa lehet azzal. hogy néha nem a legkönnyebb utat kell választanunk, hanem magunkra kell vennünk a nehezebbnek tűnő terhet, bízva abban, hogy a munka meghozza az eredményt.

Tóth B. Zsuzsa

Így fogalmazott emlékező beszédében a Batsányi-héten a VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központban a költő szobránál Lévai József alpolgármester. Az ünnepség koszorúzással folytatódott, majd a Régi temetőben, a költő sírjánál Komjátiné Nyakó Györgyi, a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi János Általános Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Tagintézménye vezetője emlékezett Batsányira. Mint mondta, a költő szinte minden műve kiállta az idő próbáját, mondanivalója ma is aktuális.

Batsányi János sírjánál Komjátiné Nyakó Györgyi mondott emlékező beszédet
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

- A költőt saját korában azonban kevesen értették meg, a történelem, a politika gyakran beleszólt az életébe és cserben is hagyta. Ránk vár tehát a feladat, hogy értékelése végre igazságos legyen hozzá. Hogy az ellentmondásos jellemű Batsányi János hosszú életének tanulságait az utókor helyesen értelmezze - mondta a tagintézmény vezetője. A megemlékezésen közreműködött a Batsányi Kórus és Barbalics Edina a Batsányi János Gimnázium diákja.

A Batsányi Emléknapok eseményei a múlt hét elején koszorúzásokkal egybekötött emléksétával kezdődtek a Malom-tó partján. A résztvevők tiszteletüket tették a költő és felesége előtt a Batsányi emlékhelyeken. Közreműködött Takács Péter szavalattal és a Batsányi Vegyeskar. Az ünnepség sorozat keretében a Batsányi tagintézmény éves tanulmányi versenyeit és kulturális bemutatóját, az a a a Batsányi gálát rendezték a Tamási Áron Művelődési Központban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!