Tapolca

2014.10.07. 14:20

Kórház, strand és mentőállomás

Tapolca - A Jobbik Veszprém megyei szervezetének alelnöke, a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja, Dobó Zoltán úgy nyilatkozott keddi sajtótájékoztatóján, hogy a leendő ajkai képviselő-testülettel együtt szeretné elérni, hogy a tapolcai kórházban újra legyen aktív sebészet.

Tóth B. Zsuzsa

A megyei alelnök bemutatta a sajtónak a választói körzetekben a Jobbik színeiben indulókat. Dobó Zoltán szerint egyes sajtóforrások Schreithoffer Lajos ajkai orvos azon kijelentéséről szólnak, amely szerint a megnövekedett betegforgalomra az ajkai kórház nincs felkészülve.

- Létszámgondokkal küzd a kórház és az ágyak számát sem emelték. Miközben Tapolcán megszűnt az aktív ellátás és a kórház hivatalosan csak gyógyhely ma már. Közös érdekünk, hogy Tapolcán legyen aktív sebészet és ellátás - mondta Dobó Zoltán. A tapolcai szervezet tagja, Rig Lajos, önkormányzati képviselő hozzátette, hogy az estek 75 százalékát el lehetne látni Tapolcán, ahogy az korábban is volt. Hozzátette, míg a megyében minden városban felújították a mentőállomásokat, Tapolcán csak az alapkövét helyezték el. Az aktív ellátás hiánya miatt még sürgetőbb lenne az új mentőállomás felépítése.

Tölgyes Zsolt, Szij-Andor Zoltán, Rig Lajos, Dobó Zoltán, Kozma Henrik, Pass Sándor, Vajda Attila és Kocsor Szabolcs indul a jobbik színeiben Tapolcán (Fotó: Tóth. B. Zsuzsa)

- Letették a strand alapkövét is, de annak elkészülte sem valósult meg. Átgondolt keretek között kellene elkölteni erre a célra a város pénzét, téliesíteni kellene a strandot. Amennyiben nem készül fedett medence, a fürdőt évente három hónapig lehet használni, miközben meg kell oldani az iskolai úszásoktatást - nyilatkozta Dobó Zoltán. Elmondta továbbá a Naplónak, hogy az is lényeges, hogy a városban a jövőben értékteremtő munkavégzés legyen a közmunka. Véleményük szerint a felvetett témák mindegyikében lépni kell, mielőbb.

Az egyes számú választói körzetben Tölgyes Zsolt, a kettesben Kozma Henrik képviselő jelölt, a hármasban Dobó Zoltán polgármester jelölt indul Tapolcán a választáson. A négyes számú körzetben Pass Sándor, az ötösben Rig Lajos, a hatosban Kocsor Szabolcs, a hetesben Vajda Attila, a nyolcas körzetben Szij-Andor Zoltán képviselő jelölt indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!