Tapolca

2013.10.05. 16:04

Fergeteges jubileumi produkció

A megújult Tamási Áron Művelődési Központban tartotta tíz éves jubileumi műsorát a Tapolcai Musical Színpad.

Szijártó János

A közel négy órás összeállításban az immár tizennégy éve Tapolcán, kezdetben a Batsányi gimnáziumban működő musical stúdió tizenkét zenés darabjából is láthatott a közönség bejátszásokat. A szép számmal megjelenő régi tagok felismerhették magukat az archív felvételeken. Közülük többen azóta országos ismertségre, hírnévre tettek szert. A jelenlegi tagság negyven fővel, fergeteges műsorral rukkolt elő, a legnépszerűbb musicalek, rockoperák mellett humorral teli produkciókat is bemutattak.


Sokan látták a Tapolcai Musical Színpad remek ünnepi műsorát (Fotó: Szijártó János)

 

Igazi gálahangulat uralkodott a színházteremben. Vendégtáncosok, lendületes koreográfiák szórakoztatták a nagyérdeműt, az együttes több mint húsz országosan is díjazott énekese fellépett, valamint a Batsányi Táncegyüttes is közreműködött az esten, amelynek végén Halápiné Kálmán Katalin művészeti vezető két tagot részesített jubileumi hűségajándékban.

A telt házas előadást vastapssal jutalmazta a közönség. Az est végén Sági István alpolgármester, Bognár Ferenccel, az intézmény igazgatójával együtt köszönte meg az előadást és kívánt további sok sikert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!