Tapolca

2014.07.25. 20:05

Emlékképek a nagy háborúról

Tapolca-Diszel - Egész éven át látogatható a látványtári kiállítás, mely az első világháború időszakát eleveníti fel, megmutatva a hadszínteret és a korabeli civil életet is.

Szijártó János

Sok tárgyi emlék, képi anyag kapcsolódik az időszakhoz, amelyből szép metszetet mutat be az Első Magyar Látványtár. – Már a tervezés fázisában eldöntöttük, hogy nem magáról a háborúról, hanem a háborús évekről szól majd a kiállítás. A háborús környezet felvillantása mellett a civil tartalmak is előtérbe kerültek – magyarázta Vörösváry Ákos minapi beszélgetésünk során. A Látványtár vezetője kifejtette, hatalmas mennyiségű tárgyi emlék származik azokból az évekből, így a háború kitörésének századik évfordulója alkalmából ebből igyekeztek minél nagyobbat meríteni.

– Néhány akkor élt képzőművész, szerző, többek között Moholy Nagy László, Mednyánszky, Gulácsy, Sztelek Norbert munkái is láthatók, de a névtelen festők kedves, bájos, szellemes alkotásai is fókuszba kerülhettek. A téma iránt nyitott kortársaink, köztük Szemadám György munkái is fontos szereplői a tárlatnak. Egészen mély mondanivalót sugároz Ganczaugh Miklós kompozíciója, a fekete-sárga (császári) koporsóban fekvő, kezében nemzeti színű zászlót tartó halott magyar katona figurájával.

A háborús környezet mellett a civil élet korabeli dokumentumait is kiállítják a Látványtárban – mutatja Vörösváry Ákos.

Fotó: Szijártó János

Ezen kívül Ferenc József, Vilmos császár is feltűnik képeken, de a festékkel, ecsettel, ceruzával a fronton dolgozó, az eseményeket dokumentáló Mednyánszky is jelentős örökséget hagyott hátra. Ebből a gazdag hagyatékból egy igazi remekmű szerepel a kiállításon – fogalmazott Vörösváry Ákos. Hozzátette, családi kötődése is van, hiszen az olasz frontot megjárt anyai nagyapja személyes emlékei is a tárlat részét képezik.

– Érdekesség, hogy az Adria partján fogott két tarisznyarákot kipreparálta, majd hazahozta, mivel, civil foglalkozása preparátor volt. Meg kell említenem a segítőinket is, a gyűjtőtársak támogatása még kerekebbé, gazdagabbá tette a teljes, ma látható anyagot. Külön köszönet illeti dr. Aszódi Zoltán frontszolgálatos orvos örököseit, akiktől a katonaorvos munkáját dokumentáló, és saját felvételeiből álló fotósorozatot kaptunk, de a híres tapolcai Lovász-féle gyűjteményből is kaptunk kölcsön egy jelentős anyagot.

Az uralkodók és hadvezérek arcképeivel, címerekkel díszített vitrin és használati tárgyakat, a Habsburg és a német császári családról készült gyönyörű olajnyomatokat, valamint hadifogolymunkákat. Szabó Béla István könyvtáros, muzeológus dolgozatával járult hozzá kiállításunk politikai plakátjainak jobb megértéséhez. Kétoldalnyi tömör tanulmánya is falra került, Benda Iván fotográfus – akár önálló kiállítást is kitevő – háborús verseket dramatizáló fotóanyaga szintén jelentős részben bővítette a repertoárt – hangsúlyozta a látványtár vezetője.

A háborús évek civil és hadi jeleneteit, valamint a háború szülte tárgykultúrát bemutató kiállítás mellett két kamarakiállítást is megnyitottak. Az egyiket Nádler István festőművész alkotásaiból, a másikat T. Szabó László képzőművész egyedi frottázs technikával készült képeiből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!