Tapolca

2014.10.25. 15:16

Az idősek kincsei nagyrészt az emlékeik

A Megbecsülés Idősek Otthonában a lakók, hozzátartozók és dolgozók nyolcadik találkozóján minden résztvevő közelebb kerülhetett egy kicsit egymáshoz.

Tóth B. Zsuzsa

Mint azt Nagy Judit igazgató is mondta, a találkozó célja ez, valamint az, hogy a hozzátartozók bepillanthassanak az intézmény életébe.

- Ha időnként elkeseredünk, és kétségbe esünk, amikor már nem tudunk olyan könnyedén és gyorsan mozogni, hol itt fáj, hol ott fáj, akkor itt az idő, hogy felidézzük szép emlékeinket. Az élet adta tapasztalatainkat bölcsességgé nemesítsük. Rég tudjuk már, hogy magunk teremtette világunkban élünk, s csak rajtunk múlik, hogy miként és mivé formáljuk - mondta az igazgató.

A Megbecsülés idősek otthonában Nagy Judit igazgató is köszöntötte az ünnepelteket (Fotó: idősek otthona)

A rendezvényen az Idősek Világnapját is ünnepelték, valamint a közelmúltban 71 milliós támogatással elkészült energetikai beruházást ugyancsak. Az otthon lakói és dolgozói ezúttal is zenés, táncos műsorral készültek, az Abba együttes dalaira összeállított koreográfiával lepték meg a vendégeket. Csernai Balázs atya arról beszélt, hogy az idősek legnagyobb kincseik megélt emlékeik. Mikor már nem tudnak lépést tartani a fiatalabbakkal, figyelmeztetnek, hogy ami igazán fontos, az az együtt megélt élmény. Sági István korábbi alpolgármester köszönetét fejezte ki az időseknek az intézmény gondoskodását pedig példaértékűnek nevezte.

Címkék#Tapolca

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!