Tapolca

2014.09.29. 07:01

Helyi győzelmek a sakkversenyen

Tapolca - Közel száz versenyzővel kezdődött és remek helyi győzelmekkel zárult a 43. Construct Balaton Kupa, egyéni és csapat rapid versenye.

Tóth B. Zsuzsa

A Csermák József Rendezvénycsarnokban 91 nevezőt köszöntött Sági István alpolgármester abban a reményben, hogy eztán mindig a város adhat otthont a rangos megmérettetésnek. Mint azt a Naplónak a Tapolcai Városi Sportegylet Sakk Szakosztályának vezetői, Zsiray Ferenc és Paréj József elmondták, horvát, orosz, ukrán, német, szlovén és magyar versenyzők játszanak a két nap során két korosztályt képviselve. A hagyományos nemzetközi versenynek első ízben ad otthont a város.



A verseny kezdetét megelőző estre találkozóra hívta a Tapolcai VSE sakkszakosztályának vezetése a szakosztály megalakulása 45. évfordulója alkalmából azokat a sakk versenyzőket, akik sorkatonai, illetve hivatásos szolgálatukat 1971 és 1990 között Tapolcán töltötték és a Mereszjev SE vagy a Honvéd Mereszjev SE versenyzői voltak. A találkozón több mint negyven egykori és mai sakkozó, edző vett részt. A veteránokat, szakosztályi tagokat, versenyzőket és szülőket Zsiray Ferenc társadalmi elnök köszöntötte, majd Paréj József beszélt az elmúlt évtizedekről, az eredményekről. Mint kiderült, a tapolcai sakkszakosztály ifjúság nevelésben is jeleskedik, az országos ötödik helyen áll. A résztvevők emléklapot vettek át Fazekas Györgytől, az országos szövetség versenyirodájának munkatársától.



A verseny győztes felnőtt csapata: Marton József, Nagy Zoltán, Istvándi Lajos és Pásztor Ferenc

A verseny győztes gyermek csapata: Bencze Balázs Dominik, Réti Boldizsár, Janzsó Patrik és Csalló Krisztián. A háttérben Fazekas György látható (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

A vasárnapi eredményhirdetésen Sági István alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a versenynek ezentúl már Tapolca adhat otthont. Mint mondta, az pedig elismerésre méltó, hogy az idei megmérettetésen 33 gyerek indult és mindannyian végig is küzdötték a versenyt. Fazekas György megköszönte a sportszerű játékot, a versenyzők, edzők, szülők hozzáállását. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a felnőtt és a gyermek korcsoport eredményeit tekintve is szinte teljes mértékben a papírforma jött be. A felnőttek között egyéniben első a verseny legerősebb indulója, az NB1-ben Makó éltáblása, Mihók Olivér, második a horvát Mihalincic Tomislav, harmadik pedig Okhotnik Vladimir lett. A legjobb helyi versenyző az ötödik helyezett Istvándi Lajos, és a hetedik helyezett Fáncsy Imre lett. A nők közül a mezőny legjobbja egyéniben helyi és megyei szinten is Árvai Eszter volt, aki a 30. helyet szerezte meg az összesítésben. Bakos Andrea 34. lett, míg a tíz éves Juhász Judit 45. A legjobb ifi versenyző a tapolcai Buzás Bertalan volt, összesítettben a 15. helyre került. A tapolcaiak közül a második legjobb Nagy Zoltán, a harmadik Kosztolánczi Gyula lett. A gyerekek mezőnyében az első három helyet tapolcaiak szerezték meg, a 14 éves Janzsó Patrik mögött Bencze Balázs Dominik és Csalló Krisztián. Ötödik a szintén helyi Gaál Zsóka lett, aki nála kétszer idősebb fiúkat győzött le. Így a lányok és a 2006 után születettek között is első lett. A legfiatalabb induló a hat éves Horváth Barnabás volt. Összesítettben a tapolcaiak nyertek, Janzsó Patrik, Bencze Balázs Dominik, Csalló Krisztián és Réti Boldizsár. A felnőttek első csapatában Istvándi Lajos, Pásztor Ferenc, Marton József és Nagy Zoltán játszott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!