2013.03.10. 13:13
Kilencven esztendős nénit köszöntöttek
A napokban köszöntötte a helyi önkormányzat Göllei Ferencnét Hegymagason szerettei körében, kilencvenedik születésnapja alkalmából.
A jó egészségnek örvendő Margit néni kedves szavakkal, régi emlékeket idézve, fényképeket, régi jeles és kitűnő eredményekkel elért bizonyítványokat is mutatott ünnepségen. Természetesen finom torta is párosult a köszöntéshez lánya, Zsuzsa jóvoltából.A rendezvényen részt vett Hegymagas polgármestere, Sallee Barbara, a helyi önkormányzat könyvtárosa, Bagi Tímae Nikoletta, valamint szociális kapcsolattartója, Somogyiné Ihász Katalin is. Utóbbi rendszeresen látogatja az időseket, így napi szinten Margit nénit is.
Mint megtudtuk, ezt a szolgáltatást a településen immár második éve nyújtják az idősebbeknek. A Magyar Állam által a szép korúaknak eljuttatott emléklapot Sallee Barbara polgármester asszony adta át Margit néninek és egyúttal tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök gratulációját, jókívánságait. - Községünk, hazánk díszei a szép korúak, főleg, ha annyi jóindulattal vannak a közösség iránt, mint Margit néni. Hálával tartozunk az idősebbeknek, így Magit néneinek is, ugyanakkor annak is örülök, hogy a fiatalok tartják velük a napi kapcsolatot - hangsúlyozta a polgármester asszony, aki az ünnepeltnek és egész családjának Isten áldását kívánta.
Amint az kiderült, Göllei Ferencné még ma is számos tennivalót maga végez a házban és a ház körül. Lehetőségeihez mérten részt vesz a falu életében és eljár a helyi szentmisékre is. Élénk észjárással, sok jóindulattal osztozik a szépkorúak és a fiatalok sorsában, jó tanáccsal is szívesen ellátja őket. Margit néni, aki gyermekként nagyon jó tanuló volt, későbbi életében pedig szorgalmával érdemelte ki a megbecsülést, egy kedves bölcsességet is megosztott a születésnapon megjelent vendégekkel. "Aki aminek nem mestere, annak megölője." A velős megjegyzésről mindenki úgy vélekedett, hogy az nagyon aktuális a mai időkben, és jó lenne, ha néhányan megszívlelnék azt.