Húsvéti pöttyintés

Furcsa mód, nem hiányoztak a szívemhez közel álló ismerős szálkás betűi, noha szívesen emlékezem rájuk, a régen elmúlt időkre, amikor még levelekben közöltük egymással a jókívánságainkat.

Zsebünkben a kapcsolat.

Az írott betűn nevelkedett művelt ember aggodalmaskodik, mi lesz a fiatalokkal, ha a gép helyettesíti majd a társas kapcsolatokat? Magányosak lesznek, mert csak üzengetnek, meg telefonálnak? Sivár lesz a lelki életük, nem lesznek barátaik, elárvultan lézengenek majd a digitális infovilágban, elidegenülten a társadalomtól, kezükben a telefon, fülükön a kütyü, előttük a táblagép, nem olvasnak, nem barátkoznak?

Ne csüggedjünk mi, akik a könyvek világában éltük és ne aggódjunk a felnövekvő nemzedék lelki világáért! Nézzünk csak körül: a mobiltelefon nem szakította el az embereket egymástól, hanem éppenséggel összekötötte, gyakoribb a baráti körön belüli kommunikáció, a gyerekek szorosabban tarják a kapcsolatot a szüleikkel, a közösségeikkel, barátságokat, szerelmeket ápolnak, kialakítják a saját köreiket, játszák szerteágazó és színes közösségi játékaikat.

Mi azonban tudjuk, hogy lehet beszélgetni, pletykálni, puskázni, üzengetni, fotókat küldeni, szerelmet vallani sms-ben, de számtalan olyan dolog van a világban, amit csak személyesen lehet megélni, a húsvéti nyuszi szőrének lágy simítását, a madarak csicsergését, a langyos tavaszi szellő cirógatását, a húsvéti kalács illatát, édesanyánk testmelegét, szerelmesünk érintését.

Locsolkodni sem fognak? Bepöttyintik a versikét húsvét hétfőjén és máris lebonyolították a hagyományokat. Legfeljebb nem lesz neki illata.