Sümeg

2014.12.20. 20:20

Ünnep és segítség együtt

Sümeg - A városban első ízben rendeztek adventi forgatagot. A két napos hétvégi eseménysorozat bevételét két beteg gyermek megsegítésére ajánlották fel.

Tóth B. Zsuzsa

Az adventi forgatag programok sorával, finom falatokkal, élő állatokkal díszített Betlehemmel és remek kikapcsolódás ígéretével várt minden korosztályt. A szombati megnyitóra több százan érkeztek vidékről is a Plébániatemplom és a Hétvezér tér környékére.

A férfiak a gesztenye sütésben, tea és forralt bor készítésben jeleskedtek, az asszonyok pedig finom süteményeiket árulták. Mindannyian azért tevékenykedtek, hogy a kellemes együttléten kívül segíthessenek is a gyerekek gyógyulásában.

Nagy József kanonok megáldotta a forgatagot, majd Végh László polgármester ünnepi gondolatait megosztva az érdeklődőkkel elmondta, hogy most látszik, hogy a sikerhez nem feltétlenül kellenek milliós összegek.

- Hittünk a szeretet és az összefogás erejében, így formálódott az adventi forgatag ötlete már hónapokkal ezelőtt. A város vezetése és a civil szervezetek fogtak össze a cél érdekében, a hagyományteremtés fontosságát is szem előtt tartva.

A sümegi első adventi forgatagon nagy sikert aratott a hittanos gyerekek betlehemes játéka. Mária és József szerepében Sabjanics Vivient és Varga Dominikot láthatták az érdeklődők
Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Sümegen eddig nem volt ilyen esemény, pedig a szép környezet igazán adott hozzá. Élvezzék hát a hangulatot, ha tavaszias is az időjárás - mondta a polgármester. Hozzátette, hogy a Betlehem az élő állatokkal ma már igazi látványosság, amely távoli érdeklődőket is vonz. Kérte, hogy mindenki egyen, igyon és adakozzon Petra és Gergő javára. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a következő években még több fellépő és adományozó lesz az adventi forgatagon. Akkor pedig egy virágzó város közepén ünnepelhetik az adventet és várhatják a karácsonyt.

Szombaton 76 hittanos gyermek adta elő Betlehemes játékuk rövidített változatát, amelynek eredetijét szentestén, 16-30-kor láthat mindenki a templomban.

A templomban játszott a fúvószenekar. Vasárnap meggyújtották a negyedik adventi gyertyát, karácsonyfa díszítő versenyt rendeztek, mézeskalács árverés volt és kiosztották Az én Karácsonyom című rajzpályázat díjait.

Az adventi forgatagon akár az ünnepi asztal összes süteményét beszerezhették a háziasszonyok, akik lelkiismeretét megnyugtathatta, hogy jótékony célt szolgálnak a vásárlással. Gusztusos, és finom mézeskalácsok és apró sütemények sorát kínálták, de apró ajándékokat is lehetett vásárolni. A legnagyobb élmény azonban sokaknak a gyerekek műsora, az együttlét, a kellemes hangulatú beszélgetések sora volt. Bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága az adventi forgatagnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!