Sümeg

2017.05.04. 16:55

Pünkösdi zarándoklat

Hagyományteremtő céllal szervez pünkösdi zarándoklást a húsvéti időben a Balaton-felvidéken a Mária Rádió.

Laskovics Márió

Pünkösdi gyalogos zarándoklatot szervez a Mária Rádió a Mária Út útvonalán, a Balaton-felvidéken, a sümegi Sarlós Boldogasszony Kegytemplomból a balatonalmádi Szent Imre-templomba május 10. és 14. között, többek között Tapolca, Szentbékkálla, Vászoly, és Tihany érintésével.

Tizenöt évvel ezelőtt a szeptemberi Sümeg-Balatonalmádi zarándoklattal kezdődött el a hazai zarándoklás újjászületése. Ekkor kaptuk meg a Lélektől ajándékul a Mária Út álmát is. Idén pedig új hagyományt kezdünk ezen a gyönyörű tájon: húsvéti időben zarándoklatra hívom szeretettel a testvéreket. A pünkösdi öröm megélésén túl szeretnénk átadni a sok éves tapasztalatainkat azoknak, akik szívük indíttatására gyalogos zarándoklatokat szerveznének vagy vezetnének, tehát a májusi esemény zarándokvezető-képzőként is felfogható - fogalmaz hírlevelében Szabó Tamás, a zarándoklat vezetője, a Mária Út Közhasznú Egyesület és a Mária Rádió elnöke.

A szálláshelyek panzió jellegűek, egyedül Vászolyon szükséges hálózsák. Egy kísérőautó szállítja majd a csomagokat, melyet a zarándokok felváltva vezetnek. A szállások befogadóképessége miatt legfeljebb húsz jelentkezőt várnak. Jelentkezés, részletes információ Vásárhelyi Dánielnél a 70/318-0726 telefonszámon vagy a [email protected] címen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!