Sümeg

2014.10.23. 09:40

Ingyen dolgoznak a képviselők

Sümeg - Az új képviselő-testület tagjai ingyen vállalták a munkát, ezzel mintegy húsz milliós összeget takarítanak meg éves szinten.

Tóth B. Zsuzsa

Minderről Végh László polgármester tájékoztatta lapunkat. A szerdai alakuló ülésen született döntés értelmében a polgármester illetménye bruttó 448 ezer forint, költségtérítése pedig ezen összeg hivatalosan előírt 15 százaléka. Az alpolgármester, Kovács László 157 ezer forintos bruttó illetményéről lemondott. A testületben egyébként az előző ciklusban egy főállású alpolgármester dolgozott, mostantól az alpolgármester társadalmi megbízatással tevékenykedik. A szervezeti és működési szabályzatot a Sümegért Választási Összefogás csoportjának tagjai kezdeményezésére módosították. Így a képviselők, bizottsági elnökök, tagok és külső tagok sem kapnak tiszteletdíjat.

Szerdán este tartott alakuló ülésén a sümegi képviselő-testület tagjainak többsége úgy döntött, hogy ingyen végzi munkáját. A képen Farkas Béla, ifj. Papp Imre, Kovács László, Végh László, Illés Ibolya, Németh Zoltán, Papp Imre, Kovács András és Rédei Zsolt látható Fotó: Csicsics Antalné

A csoportba tartozó Rédei Zsolt (Fidesz-KDNP), valamint a független Papp Imre, ifj. Papp Imre, Kovács László, Németh Zoltán, Kovács András mellett az új képviselő-testület tagja továbbá Farkas Béla (Mszp) és Illés Ibolya (független). A bizottságok tekintetében nem történt változás, az Ügyrendi bizottság és a Gazdasági bizottság elnöke egyaránt Rédei Zsolt, az Oktatási, kulturális és sport bizottság élén Németh Zoltán áll, míg a Szociális és egészségügyi bizottságot Illés Ibolya vezeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!