Sümeg

2013.02.17. 14:52

Hagyományőrző mulatság

Több fejezetből tevődött össze az idei farsangi időszak, amelyet ezúttal is sikerült emlékezetessé, kellemessé és szórakoztatóvá tenni Badacsonytomajon.

A városháza Rózsakő termében olyan farsangi hangulat kerekedett, amelyet  ma már csak néprajzi lapokból ismerhet az utókor.    Az önkormányzat kulturális intézménye ugyanis az asszonyfarsangot hozta vissza a múltból. A vállalkozó kedvű   Himfy Irodalmi Kör segítségével immár harmadik  alkalommal rendeztek asszonyfarsangot, amely farsang farkán, azaz az utolsó napon, húshagyókedden adott  jó okot adott a bolondozásra.  A Himfy Irodalmi Kör ezúttal  is mindent megtett  annak érdekében, hogy a közönséget jókedvre derítse. A  Tóth Mariann által A kend felesége es csak allyan, mint a másé  című, székely mesékből összeállított vidám műsor ennek a kívánalomnak száz százalékban megfelelt.  Az előadásban Deák Ferencné, Farkas Éva, Szántainé Ruzsa Mariann, Tóth Mariann, Vízkelety Dóra, Fodor József, Lesz Ferenc és Meilinger Ádám szerepeltek.  Pár nappal később farsangi játszóház várta a  gyermekeket és szüleiket a  Városi Könyvtárban.

A hagyományos  badacsonytomaji farsangi mulatság résztvevőinek egy hölgyekből álló csoportja (Fotó: Szijártó János)

Az álarcok elkészítésében Baranyai Tímea, Novákné Borsodi Ildikó és Vígh Márta segítették a gyermekek munkáját. A  részt vevő gyermekek beiratkoztak a könyvtárba és színes, rajzos könyveket, olvasnivalót is választottak.  Badacsonytomajon nem múlhat el úgy a karneváli időszak, hogy az önkormányzat kulturális intézménye, valamint a Nők a Balatonért Egyesület (NABE)  ne szervezne farsangi bált. Ez idén sem történt  másként.  A szórakozni vágyókat zenés téltemető, tavaszváró  táncmulatság várta az Egry József Művelődési Házban.   Az igazi jelmezes farsangi bálban a talpalávalót a Bala-Tone együttes, Sánta Géza és Sipőcz János szolgáltatta, továbbá az est folyamán   meglepetés műsorok is szórakoztatták a vendégeket.  Többek között  a NABE tánca, Salamon Ferenc (Odzsi) gitárjátéka vagy Fodor József (Fodi) szakszofon-előadása,  valamint Pontyos Fanni és Pető Réka pingvintánca, melyből a közönség is kivehette részét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!