Sümeg

2014.12.26. 08:53

Életeket mentettek, pincefeltörőt üldöztek a sümegi polgárőrök

Sümeg - Három emberéletet mentettek meg s polgárőr egyesület tagjai a 2014-es évben.

Tisler Anna

Egy fiatalembert a fulladásos haláltól, kettőt pedig a kihűléstől óvott meg a szakszerű intézkedésük.

Mint Molnár Zoltán elnöktől megtudtuk, beszereztek egy új gépkocsit, amellyel a járőrszolgálataikat látják el. A régi autót a nagy fogyasztás miatt gazdaságtalan volt fenntartaniuk. A gépkocsis mellett rendszeresen adnak lovas szolgálatot a megfelelő lovas tudással rendelkező tagok. Október elején egy ilyen szolgálat alatt a Hajnal hegynél pincefeltörésre készülőket zavartak meg, akik elmenekültek a környékről. A szolgálatban aznap Németh Noémi, Borbásné Holczer Tímea és Mózner Adrienn vett részt.

Országos viszonylatban is kiemelkedő óraszámot teljesített Trombitás Ottó, az egyesület elnökhelyettese. Szeptember közepére már elérte az ezer óra közterületi szolgálatot, év végéig valószínű teljesíti az 1500 órát is. Tavasztól őszig, ha az időjárás engedi, életmentő berendezéssel, defibrillátorral felszerelt motorral járják be a turisták által gyakran látogatott, gépjárművel nehezen megközelíthető helyeket. A tíz motoros járőrt a helyi mentőszolgálat munkatársai képezték ki elsősegélynyújtó ismeretekből.

Éles helyzetbe is került polgárőr az idén ősszel. Trombitás Ottó rendőrrel közös szolgálatot teljesített, amikor riasztás érkezett, hogy az egyik élelmiszerboltban fegyvernek látszó tárggyal betört egy férfi. A polgárőr a záráshoz készülő boltnál a helyszínt biztosította.

Megérkezik a Mikulás a városközpontba
Fotó: polgárőrség

A helyi általános iskola első osztályosainak szeptemberben a kerékpáros közlekedés szabályairól tartottak tájékoztatót, valamint beszélgettek a gyerekekkel arról, hogy miért fontos jól látszani.

Mint Molnár Zoltántól megtudtuk, hogy rendszeresen keresik fel otthonukban az idős korú, sokat egyedül levő, egészségi állapota miatt védekezésre kevésbé képes lakosokat, akiket bűnmegelőzési tanácsokkal látnak el, és kérik, jegyezzék meg a rendőrség segélyhívó telefonvonalának a számát.

A polgárőrség közbiztonsági és bűnmegelőző egyesület, de a tevékenységéhez tartozik a rászorulók segítése is. A tagok vállalják, hogy az arra egészségi állapota miatt nem képes lakosoknál felaprítják a tűzifát, eltakarítják a házuk előtt a havat.

Rendszeresen látogatnak egy férfit, aki a várostól hét kilométerre a szőlőhegyen él. A nyáron napelemes töltővel működő mobiltelefont ajándékoztak neki. A készülékbe beírták a polgárőrség vezetőinek a számát, akiket baj esetén bármikor felhívhat.

Karácsony előtt a tagok tartós élelmiszert, játékot, ruhát gyűjtöttek az önhibájukon kívül átmenetileg nehéz helyzetbe került családok számára. Mikuláskor a város főterén várták a gyerekeket, akikhez hintón érkezett a Mikulás, majd mindenkit megajándékozott. 

Az  év végi ünnepek idején a megszokottnál gyakrabban lesznek láthatók a polgárőrök a város utcáin és a külterületeken azért, hogy mindenki békében és biztonságban ünnepelhessen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!