Sümeg

2014.09.19. 14:45

Bemutatjuk Kulcsár Ferenc Károly polgármesterjelöltet

Sümegen öten pályáznak a polgármesteri pozícióra, lapunk most Kulcsár Ferenc Károly független jelöltet mutatja be.

Tóth B. Zsuzsa

Kulcsár Ferenc Károly a sümegi lakosság életkörülményeinek javítása során a legfontosabbnak tartja az egészségügyi alapellátás és szakellátás biztonságos működtetését és bővítését. Sürgető feladatnak tekinti a nem megfelelően karban tartott járdák és útburkolatok helyreállítását. A város jó arculatának a megteremtését a turizmus és a helyi vállalkozások fejlődése alapvető feltételeként jelöli meg. Célkitűzése: a szociálisan rászorulók és a nyugdíjasok kommunális adó terheinek jelentős csökkentése, illetve elengedése. Szerinte a célkitűzések és tervek minden sümegi polgár számára azonosak. Úgy véli, az, hogy „ki kell használni az uniós és állami pályázati lehetőségeket!” nem program, hanem alapkövetelmény.

Kulcsár Ferenc Károly lakótelkekhez juttatná a fiatalokat

Álláspontja szerint elsősorban gazdasági megtérülést is biztosító beruházásokra van szükség. A már megvalósult uniós önkormányzati beruházásokból keletkező bevételeknek, például a sümegi vár üzemeltetési költségén és díján felüli, a pályázat által előírt mértékű megtérülésnek kell a jövendő pályázati önerőket biztosítania. A „segíts magadon és mások is segíteni fognak” elv szem előtt tartásával az önkormányzat meglévő vállalatának dolgozói létszámát legalább 20 fővel növelné. Szerinte a vállalat a sümegi kistérség meghatározó szolgáltatójává válhat. Sümeg és térsége a közmunkaprogram kiemelt térsége, így a programot folytatni kell a szociális szövetkezet és bolt, valamint közkonyha létrehozásával.

Szorgalmazza a Nyirád-Sümeg ivóvízvezeték kiépítésének befejezését, felszámolná az illegális hulladék elhelyezéseket. Sümeg természeti környezetének a rehabilitálása mellett célja egy hulladékudvar megvalósítása. A fiatalokat a már kialakított lakótelkekhez juttatná a város lélekszáma folyamatos csökkenésének megállítása érdekében, valamint törekedne arra, hogy Sümegen a sümegi vállalkozók boldoguljanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!