Sport

2014.09.19. 16:00

Veszprém-Vasas: Nyerni jön az ellenfél

Kisebb szünet után ismét pályára lép a megyeszékhely futsalegyüttese. Az 1. FC Veszprém hétfőn fővárosi ellenfelet fogad.

Horváth Gábor

A válogatott szereplése miatt szünetelt a magyar NB I-es pontvadászat. A veszprémiek így edzettek és pihentek, de nem mindenki, hiszen a nemzeti mezt hárman is felhúzhatták a bakonyi csapatból.

Tatai József a felnőttválogatottban, Gulyás Márk és Vas Ádám pedig az U-21-es csapatban lépett pályára a Csehországban rendezett Visegrádi Négyek Tornáján.

A felkészülési kupán a felnőttek között Magyarország (egy győzelem, két vereség) Csehország mögött, a lengyeleket és a szlovákokat jobb gólaránnyal megelőzve a második helyen végzett. Az U-21-es gárda szintén második lett, a fiatalok a lengyelek mögött zártak két sikerrel. Ami a klubfutsalt illeti, a bakonyiak eddig két mérkőzést játszottak ebben a szezonban, s mindkét találkozót meggyőző fölénnyel nyerték.

Az egyre erősebb veszprémieknek nem kell tartaniuk senkitől (Fotó: Penovác Károly)

A nyitányon az újonc Békéscsaba hagyta ott a fogát (5:1) a Március 15. úti csarnokban, majd a csapat Csömörön nyert 5:0-ra. A következő ellenfél a Vasas lesz, a meccs hétfőn 18.30-kor kezdődik a Március 15. úti sportcsarnokban.

– A válogatott játékosokat nélkülöztük a héten, emellett sérülések és betegségek is nehezítették a dolgunkat. Persze ettől még nem kell kétségbeesnünk. Alaposan felkészülünk. A Vasas jó csapat, amely a nyáron rutinos játékosokat igazolt. Érdekes összecsapás lesz, hiszen korábbi edzőm, Kiss János a szakvezetőjük. Biztos, hogy nyerni jönnek, de mi is motiváltak vagyunk – nyilatkozta lapunknak Madarász János, az 1. Futsal Club Veszprém trénere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!