Sport

2014.08.16. 19:50

Úszó eb: hétfőn úszik Kis Gergő

Elutazott a magyar úszóválogatott fedettpályás csapata a németországi Európa bajnokságra.

Novothny Ottó

Már a kontinensbajnokság helyszínén tartózkodik, sőt két számban versenyzett is a veszprémi Balaton Úszó Klub sportolója Rákos Patrik.

Szokolai László tanítványa az öt kilométeres nyílt vízi távon tizenegyedik, a dupla ilyen hosszú számban pedig huszonhatodik lett.

Ezt követte az a sajátos váltó, amikor öt km-t egyszerre úsznak le a csapatok (a magyart Risztov Éva, Gyurta Gergely és Rákos Patrik alkotta) és az utoljára célba érő sportolónál áll meg az óra. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a két férfi „helyet csinál" a hölgynek és így teljesítik a távot. A magyar alakulat végül hajszállal lemaradt a dobogóról és a negyedik helyen végzett.

Az ajkai Kis Gergő 800 gyorson címvédőként úszik Berlinben. Fotó: MTI

A hétvégén az ajkai Kis Gergő is megérkezett Berlinbe, sőt ma már 400 méteres gyorsúszásban medencébe is ugrik. A Rája '94 Úszó Klub olimpiai hatodik helyezett sportolója 800 méteres gyorsúszásban címvédőként tempózik majd.

– Az elmúlt napokban tárgyaltunk Schwartz Béla polgármester úrral és azt ígérte, hogy minden támogatást megkapunk – kezdte Farkas András az ajkai úszó mestere. – Nehéz hónapok előtt állunk, hiszen szeptember elsején bezárják az uszodánkat. Kénytelenek vagyunk Balatonfűzfőre járni majd, noha azért abban bíztunk, hogy megyebeliként nagyságrendekkel jobb hozzáállást tapasztalunk a Balaton uszoda vezetőitől. Azonban a pályabérlet mellett még belépőt is kell fizetnünk, ami azért szokatlan.

– Ez a távolibb jövő, ugorjunk vissza az időben.

– Az Eb-n 400, 800, 1500 gyorson indul Gergő. A pontszerzéssel maximálisan elégedett lennék, de persze az igazi az lenne, ha valamilyen érmet is elcsípnénk. Ez nem lehetetlen, minden az adott pillanatban fog eldőlni.

– Nagyjából lehet tudni kik az igazi riválisok?

– Ebben a sportágban nem lehet egyik pillanatról a másikra a semmiből előbukkanni. Olaszok, franciák, lengyelek, oroszok tartoznak a legjobbak közé

– A felkészülési időszakot szokatlan helyszínen, Debrecenben töltötték.

– Bevallom őszintén, ilyen tökéletes körülmények között soha sehol nem tudtunk gyakorolni korábban. Minden kívánságunkat lesték, így elvégeztük azt a munkát, amit elterveztünk.

– Egyre többen váltanak a nyílt vízi szakágra.

– Gergő ebben nem gondolkodik, az olimpiáig még marad a medencében, az biztos. Például az Európa bajnokság után Dohába, majd Dubaiba utazik és részt vesz a Világ Kupán. Előtte azonban ennél is fontosabb dolgunk van: Berlinben jól teljesíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!