Sport

2013.08.08. 22:00

Új röpis edzővel készül a VESC

Új edzővel, Holdinger Szilárddal és új reményekkel vágott neki a 2013/14-es röplabdás idénynek az NB I-es Veszprémi Egyetem SC női alakulata.

Napló sport

A VESC NB I-es női röplabda együttese augusztus 5-én állt munkába az új vezetőedző, Holdinger Szilárd irányításával.

- Még februárban Katona Péter távozása után Magi Gábor vette át a helyét. Azonban ő kikötötte, hogy csak ideiglenes tudja a vezetőedzői feladatokat ellátni, mert az utánpótlásban dolgozik és a két feladat egyszerre már sok - tudtuk meg Marton József szakosztályvezetőtől. - Végül aztán Holdinger Szilárdra esett a választásunk, aki ugyan még nem dolgozott felnőttekkel, ám rendkívül sikeres utánpótlásedző. A megszállottsága, a sportág iránti szeretete, az elhivatottsága pedig egyértelműen meggyőzött minket.

A veszprémiek megkezdték a felkészülést a bajnokságra (Fotó: Gáspár Gábor)

A gárda kerete még két helyen változott meg. Tobak Eszter, aki már évek óta rutinos tagja volt az egyetemi csapatnak, Kaposvárra igazolt, míg Pekárik Esztert a bajnok Vasas szerződtette. A 17 éves, 188 centiméter magas centerre az éllovas is felfigyelt, s a Vasasnál szép jövő előtt áll.

- Egyelőre napi egy edzéssel készülünk. Az idén valamivel korábban munkába kellett állnunk, ugyanis a bajnokság már szeptember első hétvégéjén megkezdődik - mondta el a szakosztályvezető.

A bajnoki rajt elég korainak tűnhet a röplabdásoknak, azonban így talán kivédhető, hogy ne rendezzenek annyi dupla fordulót, mert az senkinek sem volt jó.

A VESC célja továbbra is a bennmaradás, ami az erőviszonyokat ismerve, nem lesz könnyű feladat.

A pontvadászat lebonyolítási rendje nem változott az előzőekhez képest: az alapszakaszban 12 alakulat küzd oda-vissza, aztán a mezőny kettéválik felsőházra és alsóházra.

A rájátszásban a két hatos csoport újra megmérkőzik egymással, így alakítva ki a végső sorrendet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!