Sport

2014.07.18. 14:50

Szégyen, alkohol, aranyérem - A halálból érkezett vissza az erőemelő színpadra

Veszprém - Alkoholista szülei hamar meghaltak, az állami gondozás után nevelő szülőkhöz került Ajkára. Az üveggyárban kezdett el dolgozni, élettársa és fia várta otthon. Aztán az elbocsátások második körébe beleesett, közölték vele, hogy munkanélküli lesz.

Németh András

- Képtelen voltam elviselni az érzést, pokolian szégyelltem magam - kezdte nem mindennapi történetét Horváth László József. - Mondtam, hogy szeretnék egyedül lenni és elgondolkodni, kerültem az embereket, az erdőbe költöztem. A végkielégítést gyorsan elittam, aztán Veszprémben a kukás autón kezdtem dolgozni, néhány hétre letettem az italt. Koszos voltam és büdös, ritkán fürödtem, később a melót is hanyagoltam és belehúztam a másik életbe. Fogalmazhatnék úgy is, hogy sz...m bele mindenbe.

László éveken keresztül napi négy-hat liter kannás boron élt, folyamatosan fogyott és pusztította önmagát.

- Az áruházi parkolóban a vásárló kocsikból kikönyörgött százasokból éltünk az ivócimborákkal - folytatta élete eseményeinek mesélését a 46 esztendős férfi. - Összejött napi három-négy ezer forint, de hamar elfogyott italra, ezért kukákból éltem, elértem a 44 kilót, borzasztó állapotba kerültem. Törzsvendég voltam a hajléktalanszállónak abban a részében, ahova a részegeket, vagy bedrogozottakat terelték be. Gyakran előfordult, hogy reggel lehányva, lepisilve ébredtem és még én jártam jobban, mert volt olyan szobatársunk , aki fel sem ébredt, mert meghalt. Nem volt józan pillanatom.

Horváth László József élete végre egyenesbe jött: többen is segítenek a sportembernek, aki leállt az önpusztítással (Fotó: Penovác Károly)

Zuhant a végtelenbe az alkoholista, ápolatlan ember, folyamatosan rövidítve saját életét.

- Aztán egyszer Szőke Vilmos biztonsági őr szólt, hogy fejezzem be ezt az életet, mert meghalok - idézi fel a változás mozgatórugóját. - Leálltam, később kórházba kerültem, sokáig nem tudtam normálisan enni sem. Ez nyolc évvel ezelőtt augusztus 7-én történt. Úgy is fogalmazhatnék, hogy akkor 275 forint volt két liter kannás bor, ma már hétszáz körül van. Szóval hetekig remegtem, bujkáltam mindenki elől, elsősorban a volt haverjaimat volt nehéz elkerülni. Fél év után el kezdtem hízni, elértem a 60 kilót. Aztán fogtam hat colos csövet, a két végére felhúztam egy-egy téglát és a szálló udvarán nekiálltam erősíteni. Negyven kilóval kezdtem és télen, nyáron csináltam. Közben Horváth Tímea nővér is rengeteget segített, hogy túllendüljek a holtpontokon.

( Olvastam a neten, hogy van egy fickó, aki képeket tesz fel magáról, meg leírja, hogyan gyakorol és mellette kendőzetlenül mesél a múltjáról. Két éve megkerestem, megnéztem, nehogy csak vetítsen. Kiderült, hogy minden szava igaz, ezért 2013 eleje óta együtt dolgozunk - mesélte Kupcsik László a Top Gym és Horváth József edzője.)

- Eleinte alig mertem bejönni a terembe - emlékezett a közelmúltban fekvenyomásban aranyérmet nyert sportoló. Aztán belejöttem, itt is és az udvaron is folyamatosan edzek. Közben munkát kaptam a Máltai Szeretetszolgálattól, mindenes vagyok a hajléktalan szállón. Már a fizetős részen lakom, szép szobában hatan vagyunk és van mindenünk. Rendet tartok, oda senki nem teheti be a lábát, ha nem tiszta és józan. Már többen csatlakoztak hozzám az erősítésben is, hárman, négyen edzünk.

( Láthatóan riadt volt az első versenyén. Noha edzésen 130 kilóig is eljutott már, úgy döntöttünk, hogy 110-re megyünk rá. Sikerült is és korosztályában nyert. Azért az örömért, amely látszott rajta a győzelem után, érdemes csinálni ezt az egészet - mondta Kupcsik László.)

- Minden nap dolgozom és edzek is. Kerülöm a helyeket és a helyzeteket, ahol van esély arra, hogy visszaessek. Érzem, ahogy fejlődöm a fekvenyomásban és vannak céljaim is. Azt nem lehet elmondani, milyen csodálatos érzés volt nyerni, érezni, hogy vannak, akik büszkék rám. Ez plusz erőt ad mindenhez - fejezte be Horváth László József.

 

Sokan boldogan segítenek neki

Az aranyérmes sportoló elmondta, hogy pénzt nem fogad el senkitől, de vannak, akik rendszeresen segítenek neki, ruhákat, vitaminokat kap Kupcsik Lászlótól, Polgár Sándortól és másoktól. Hálás mindezért és nekik is szeretne bizonyítani jó eredményeivel. Ugyanakkor kijelentette: fia nevelőszülőknél van Sümegen, és újra felvette vele a kapcsolatot. Az biztos - mondja elszántan - , hogy amikor tizennyolc éves lesz, akkor magamhoz veszem és együtt fogunk élni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!