Sport

2014.07.22. 08:20

Száznál több sakkozó

Balatonalmádi - A Pannónia Kulturális Központ lesz hagyományosan helyszíne a 19. Pannónia-Ramada nyílt sakkversenynek. A szervezőknél eddig százhúsz sportember nevezett.

Novothny Ottó

Fáncsy Imre főszervező elmondta, hogy a két csoportban összesen öt nemzetközi mester, négy FIDE mester, valamint először a verseny történetében francia és spanyol sakkozó is asztalhoz ül majd és igyekszik minél erőteljesebben küzdeni a fekete-fehér bábukkal.

Érdekesség, hogy még az első versenynapon, vagyis július 23-án 14.00 óráig jelentkezhet bárki, aki ebben a sportágban szeretné összemérni tudását hazai, vagy külföldi riválisaival.

A rövid, rapid partit kedvelők július 25-én pénteken mérhetik össze felkészültségüket, ezek a meccsek 17.00 órakor indulnak.

Még a kezdés napján, vagyis ma is lehet nevezni a nemzetközi sakkversenyre Balatonalmádiban (Fotó: Zwicker Tamás)

 

A vetélkedő, a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes megnyitóval július 23-án, szerdán 15.30 órakor kezdődik, ezután 16-kor már asztalokhoz is ülnek az első körben a verseny résztvevői.

Ezt követően csütörtökön, pénteken és szombaton 9-17 óra között rendezik meg az összecsapásokat, az utolsó, hetedik forduló vasárnap 9-kor kezdődik.

Az eredményhirdetés július 27-én 14.30-tól lesz a versenyen, mely az elmúlt években egyre népszerűbb lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!