Sport

2014.11.24. 10:35

Kézilabda NB I/B: Súlyos sérüléseket szenvedett a palotai játékos

Csak a balatonfürediek tudtak nyerni a megyei NB I/B-s kézilabdacsapatok közül az előző fordulóban. A Várpalota súlyos sérüléssel és a bírókkal küzdött, a veszprémiek tartalékosan léptek pályára.

Horváth Gábor

BKSE U-23–Csurgó U-23 24:21 (10:10)
Balatonfüred, 300 néző. V.: Natkai, Szalay. BKSE: Sneider – Bujtár, Pordán, TÖRTELI 5, Bordács 1, Vasvári 3, Deák 1. Csere: Kátai, Keresztes 3, GONZALES 8 (2), Lestál 1, Nemes 2. Edző: György László.Kiállítások: 8, illetve 12 perc. Hetesek: 3/2, ill. 0/0.

2:2-ig haladtak fej-fej mellett a csapatok, majd a vendégek robbantottak. 3:5-nél időt kért György László, de nem kapták össze magukat a fiai. A 20. percben már öttel vezetett Bencze József csapata. Már újra a füredi mester kezében volt a T betű, amikor elkezdtek játszani a fiúk és kihasználva a nyolc perces csurgói gólcsendet a 28. percben utolérték a vendégeket, 9:9.

Csak fordulás után, a 35. percben sikerült 2:1 után újra füredieknek vezetni. A vendégek persze nem adták fel. Sorra kiegyenlítettek, egyszer még háromgólos hazai előny után is. 18:18-as állásnál kikérte az idejét György László. Használt a tanácskozás, mert ezt követően már csak a vendéglátók vezettek és megérdemelten győztek.

Sok hibával játszottak a hazaiak. A támadásban és a védekezésben elkövetett hibákat könyörtelenül büntették a vendégek.

Várpalotai BSK–Alba Regia 22:22 (14:9)
Várpalota, 400 néző V.:Murvai-Buzogány, Szilvási. VBSK: Szász – TOLNAI 4, VARGA 4, MAZÁK 4, Szabó, Bárdos 1, Galambos 2. Csere: Lakatos (kapus), Horváth 1, Soha 2, Tarlós 2, Vörös 1, Devecseri, Gáspár, Mecseki, Falkner. Edző: Galambos Attila.
Kiállítások: 12, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 7/5.

Mazák Lajos jól játszott, négy gólt lőtt, de a Palota nem nyert (Fotó: Penovác Károly)

Jól kezdett a hazai csapat, amely a 10. percben 6:2-re vezetett. A folytatásban is tartotta előnyét a Palota, a szünetben öttel vezetett a VBSK, de történt valami, ami kizökkentette a ritmusból az alakulatot. Devecseri Ádám a félidő hajrájában le kellett vinni a pályáról, a hazaiak játékosa egy balszerencsés felugrásnál, illetve leérkezésnél egyszerre szenvedett súlyos térd és csuklósérülést.

A várpalotaiak érthetően nyomottabb hangulatban léptek pályára a második játékrészben, a csapat öt ziccert hibázott, ami meg is adta a lehetőséget a vendégeknek a felzárkózásra. A két együttes fej-fej mellett haladt. Egy perccel a vége előtt eggyel vezetett a Palota. A székesfehérváriak háromszor kapták vissza a labdát, a legvégén hiába tolta ki a játékszert Lakatos kapus, a bírók sarokdobást ítéltek. Az Alba Regia kiegyenlített, az utolsó támadást pedig elhibázta a VBSK. A találkozót elképesztő játékvezetői hibák tarkították.

MKB-MVM U-23–SzKC 28:32 (14:17)
Veszprém, 200 néző. V.: Csányi, Zörgő.
MKB-MVM Veszprém KC: Rózsavölgyi (kapus), Csiki, Szűcs, Varjú 9, Sztárai 5, Ádám, Fekete 2, Karajsz, Pócz Nagy 1, Prókai 3, Tomic 5, Füzi 3, Dávid. Edző: Pásztor István. A Szentendre KC legjobb dobói: Sutka 8, Nagy 6, Gulyás és Duzsi 4-4.

A veszprémi fiatalok tartalékosan, három átlövőjüket nélkülözve léptek pályára. A hazai csapat ezzel együtt nagyot küzdött és tisztességes, reális eredményt ért el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!