Sport

2014.09.15. 11:35

Önbizalommal telve készülhet a BKSE a Tatabánya ellen

Ismét hazai pályán szerepel a Balatonfüredi KSE, amely kedd este egyik fő vetélytársát fogadja a kézilabda NB I-ben. Csoknyai István csapata százszázalékosan, nagy önbizalommal, de azért óvatosan várja az ütközetet.

Horváth Gábor

Háromból három – remekül kezdte a 2014/2015-ös pontvadászatot a balatonfüredi kézilabdacsapat. Az együttes a PLER és az Orosháza után szombaton idegenben győzte le a Gyöngyöst. Elsősorban az utóbbi számít komoly skalpnak, amelynek értékét tovább növeli, hogy a fürediek hatalmas küzdelemben, időn túli szabaddobással (Zdolik Bence volt eredményes) vívták ki a sikert és az újabb két pontot.

– Szoros meccsen, bravúros lövéssel nyertünk, de az igazság az, hogy végig a kezünkben volt a találkozó. Nagyon örülünk a két pontnak, amely különösen fontos volt számunkra – mondta el lapunknak a gyöngyösi ütközetről Csoknyai István, kiemelve: a csapatot nagy-nagy dicséret illeti, a játékosokat a rengeteg kiállítás sem zavarta meg.

A balatonfürediek nagy csatára készülnek. Iváncsik Tamás (elöl) még mindig sérüléssel bajlódik (Fotó: Penovác Károly)

A BKSE kedden 19 órától a Tatabányát fogadja. A Balaton-partiakhoz hasonlóan a vendégek is százszázalékosak a pontvadászatban, Diazék eddig két meccsen léptek pályára, a Mezőkövesdet és az újonc Balmazújvárost fektették két vállra.

– A Tatabánya ellen hasonlóan kemény csata vár ránk, mint amilyet Gyöngyösön játszottunk. Fiatal együttes fiatal szakvezetővel. Vladan Maticot jól ismerem, hiszen dolgoztunk együtt a válogatottnál. Biztos vagyok benne, hogy egy hajtós, tempós, jó meccset láthat majd a publikum. A vendégeknél akadnak rutinos játékosok is, elég csak Diazt, Katzirtzot és Pault megemlíteni. Jó csapat, amely a legjobb négy közé igyekszik, igazi ki-ki meccs kö- vetkezik. Szeretnénk megtartani veretlenségünket, ehhez a szurkolók segítségére is szükségünk van. A csapatomtól egy kicsivel nagyobb koncentrációt szeretnék látni – fogalmazott a szakvezető.

Csoknyai István elmondta: az idő rövidsége miatt vasárnap már edzettek. Iváncsik Tamás továbbra is sérüléssel bajlódik, a többiek egészségesek a keretben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!