Sport

2015.03.19. 14:42

Nincs hozzá joguk, hogy öbölátúszásnak hívják

Nem újulhat meg az öbölátúszás, amikor az a rendezvény nem az IloveBalaton.hu Kft.-é, hanem a saját védett eseményem – közölte lapunkkal Németh Zsolt, aki 1992 óta szervezi a hagyományos öbölátúszást.

B. Virág Rita

A napokban tartott sajtótájékoztatót az IloveBalaton.hu Kft. arról, hogy az idén teljesen megújul az öbölátúszás és ismét szeretnék az eseményt megfelelő rangra emelni.

Németh Zsolt ezt olvasva kereste meg lapunkat, aki elmondása szerint 1992 óta szervezi a hagyományos öbölátúszást, s az a saját levédett eseménye.

- Nincs hozzá joguk, hogy öbölátúszásnak hívják a rendezvényüket. Sem Balatonfüred, sem Tihany, sem az említett Kft. nem teheti ezt meg. Épp ezért nem is újulhat meg, mert az nem az övék. Az sem igaz, miszerint az öbölátúszás az elmúlt években több kézben is megfordult. Nem fordult meg, mindig is én szerveztem – húzta alá Németh Zsolt, aki azt is elmondta, az sem tetszett neki, hogy a sajtótájékoztató résztvevői szerint rendszeresen probléma merült fel a rendezéssel.

- Addig soha nem volt probléma, amíg egyesek le nem foglalták az összes nyári hétvégét Balatonfüred és Tihany közti vízfelületre szabadidős események szervezésére a különböző hatóságoknál, s így én, időpont híján nem tudtam lebonyolítani az átúszást. Igen, ez igaz, 2011-ben ezért el is maradt.

Németh Zsolt elmondta még, az átúszás irányát megváltoztatni nem lehet. Szerinte innen látszik, hogy az újdonsült szervezők soha még azelőtt nem tartottak ilyen erőpróbát.

- Az uralkodó szélirány a Balatonon az északi, északnyugati, vagyis, ha visszafelé úszunk, akkor sokan csalódni fognak, nem tudják majd teljesíteni a távot, hiszen így haladni kifejezetten veszélyes. Azt gondolom, ne az úszókon gyakoroljanak ezek az emberek, nagy a Balaton, próbáljanak máshol szerencsét – szögezte le.

Azt is kijelentette, szerinte tisztességtelen öbölátúszás néven bármit is rendezni az ő beleegyezése nélkül. Felszólította a szervezőket, változtassanak szándékaikon, különben jogi útra tereli a kérdést. Németh Zsolt zárásként megjegyezte, hagyományos öbölátúszás az idén is lesz, július 12-re írták ki az eseményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!