Sport

2015.04.15. 13:14

Nem csak a nevükben győztes táncosok

Veszprém – A Winners Versenytánc Egyesület sikert-sikerre halmozott az utóbbi időben és jó pár táncosával készülhet a májusi magyar bajnokságra, valamint remélhetőleg a júniusi Eb-re.

Heffler Péter

Az idén tizenkét éves Winners Versenytánc Egyesület tagjai az elmúlt hetekben több jelentős versenyen részt vettek, és rendre érmekkel gazdagon tértek onnan haza.

Az idei évben először indultak el a Magyar Látványtánc Szövetség (MLTSZ) által szervezett versenysorozaton, melynek első állomásaként Budapesten tánctermi táncok, valamint ének és tánc kategóriákban hat arany-, három ezüst- és egy bronzérmes helyezésükkel szereztek kvalifikációt a májusi magyar bajnokságra, ahol a tét nem mást, mint a júniusi balatonfüredi Eb-részvétel. Emellett utánpótlás csapatukból többen is részt vettek a közelmúltban Örkényben rendezett III. Cziffra Kupa Országos Tánciskolás Versenyen.

A magyar bajnokságra kvalifikációt nyert csapat tagjai balról: Szabó Réka, Szabó Flóra, Németh Álmos, Piller Luca, Baranyai Marcell, Kulics Vivien, Lakatos Bence, Vajda Dóra, Vajda Ádám, Bánó Viktória, Kovács Borka, Biró Márton, Szurma Dorina, Németh Lehel és Németh Anna
Fotó: Winners VTE

Itt gyermek korosztályban „Anasztázia” és „Boom Boom” formációjukkal nyertek egy-egy aranyérmet.

Továbbá páros és szóló kategóriában latin-amerikai táncprodukcióikkal Baranyai Marcell – Kulics Vivien első, Biró Márton – Szurma Dorina második, Németh Álmos – Szabó Flóra és Bánó Viktória is harmadik helyet ért el.

A Balikó Gergely – Csermák Klaudia duó pedig egyenesen halmozta a díjakat, remekül szerepelve két-két arany-, ezüst-, illetve bronzérmet szerzett az elmúlt hónapok versenyein.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!