Sport

2014.10.24. 12:15

Nagyot dobók klubja

Meggyőződésem, hogy ha Szabó Ernő mesteredző fentről letekint a VEDAC dobóatlétáira, csillogna a szeme. Szakállát megvakarva bölcsen, elégedetten bólintana utódai munkájára, eredményességére.

Donát Tamás

Zentai Tibor méltó követője Kiss Balázs kalapácsvető olimpiai bajnok nevelőedzőjének. Hiszen az általa folytatott munkának egyre zamatosabb ízű a gyümölcse. Olyannyira, hogy Szombathely mellett Veszprém is alapíthat dobó akadémiát, amit a klub kiváló versenyzőinek, nemzetközi porondon is elért nagyszerű eredményeinek köszönhet. Ez jelentős támogatással is jár, amit a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója, Spiriev Attila harcolt ki a VEDAC- nak.

Ezért semmi mást nem kell tenni „csak” továbbra is nagyot dobni a klub nagyágyúinak. Szerencsére erre többen is képesek. Ami azt bizonyítja, hogy folyamatosan képes megújulni a megyeszékhely atlétikai klubjának dobószakága. Kiss Balázs után Tudja Júlia és Orbán Éva tudott olimpiai szintet teljesíteni, s kijutni az ötkarikás játékokra. Utóbbi most készül túlszárnyalni a tapolcai olimpiai aranyérmest, Csermák Józsefet. Legalábbis a részvételi számot illetően. Orbán Éva ha kijut Rióba, negyedszer szerepelhet a világ legnagyobb sporteseményén. Ilyen bravúrral senki sem büszkélkedhetne a megyében!

De lehetnének követői is. Hiszen a fiatalok közül Fertig Fruzsina, Pásztor Bence és a Szombathelyről két év után volt edzőjéért visszatérő Hudi Ákos is megcélozza a következő olimpián való részvételt. A feltételek biztosításával erre minden esélyük meg van. Mert tehetségesek, szorgalmasak, akaratosak. S ami a legfontosabb: alázatosak imádott sportágukkal szemben. Ami a nagy siker egyik feltétele!

Címkék#VEDAC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!