Sport

2015.04.15. 13:04

Nagy tempóban tekernek az ifjú bringások

Veszprém – Rangos nemzetközi versenyen zárták a téli felkészülési időszakot a fiatal veszprémi kerekesek.

Heffler Péter

A Veszprémi Spartacus Sportegyesület igyekszik nem csak hazánkban, hanem a határon túl is öregbíteni a város kerékpársportjának hírnevét. Az 1981 óta működő, az utóbbi időben ismét szép sikereket elérő klub ifjú versenyzői a téli felkészülés során Szlovákiában és Olaszországban is megfordultak.



A veszprémi versenyzők két érmet is szereztek Olaszországban
Fotó: Veszprémi Spartacus SE

– A téli hónapokban sokszor átutaztunk Szlovákiába, ahol egy kisebb, négy starthelyes pályán készültünk – kezdte Borbély Ferenc az egyesület elnöke. – Emellett egy edzőtábor keretében Olaszországban is megfordultunk egy kis településen, Udine mellett a felnőtt, illetve az utánpótlás válogatott kerettel. Kivételes felkészülési lehetőséget kínált, hogy együtt táborozhattunk a legjobbakkal – mondta még el az elnök. Az olaszországi felkészülés zárását képezte az Alpok – Adria Kupa elnevezésű rangos nemzetközi verseny is, ami remek felmérőnek bizonyult a klub fiatal versenyzői számára. A négy országot tömörítő kupasorozat versenyén hét ország közel kétszáz versenyzője indult. Borbély Ferenc Benedek, aki a nyolc évesek között indult több mint harminc fiatal kerékpáros közül ért el egy második és egy harmadik helyet.

Első nemzetközi versenye volt Franczia Barnabásnak, aki a megmérettetés mind a két napján döntős helyezést ért el. Hozzá hasonlóan jól zárt a tizenkét évesek között két középdöntős helyet szerző László Milos. Borbély Ferenc elnök még elmondta, hogy a téli felkészülést követően nagy tempóban tekernek tovább a soros megmérettetésekre. Kedd-csütörtök-szombat ütemben alkalmanként másfél-két órás edzésekkel készülnek. Következő versenyük az április 18-19-i Olimpiai Reménységek Versenye Pozsonyban, ahol az egyesület mind a tizenöt ifjú versenyzője rajthoz áll majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!