Sport

2014.12.13. 15:45

MKB-MVM Veszprém: Egy éles, majd egy tesztmeccs

A Metalurg Szkopje ellen lép pályára a macedón fővárosban a magyar bajnok MKB-MVM Veszprém férfi kézilabda együttese.

B. Virág Rita

Az idén már véget ért a Bajnokok Ligája, de a SEHA-Ligában még kötelezettségei vannak a veszprémi kézilabdásoknak. Még két összecsapást vívnak meg Carlos Ortega tanítványai: előbb vasárnap idegenben a Metalurg Szkopjéval, majd jövő csütörtökön hazai pályán a Vojvodinával.

A meccsek sora azonban ezzel még nem ér véget, hiszen a vasárnapi találkozó után, hétfőn is pályára lép a társaság. A macedón bajnokság negyedik helyezettjével, a Tinex Prolet alakulatával is megmérkőznek Nagy Lászlóék. Így a megszokottnál valamivel tovább időznek Szkopjéban és csak kedden délután érkeznek haza.

A bakonyiak szombaton délelőtt keltek útra, Veszprémből busszal Bécsbe utaztak, onnan pedig repülővel érkeztek Szkopjéba. Az ebédet és a csendes pihenőt követően délután rövid edzést vezényelt Ortega mester az Avtokomanda sportcsarnokban.

Az összecsapás délelőttje természetesen reggelivel kezdődik, majd videózás szerepel a programban, ahol a fiúk újra kivesézik a november óta alaposan átalakult Metalurg játékát. A macedónok ugyanis az év közben öt játékosuktól elköszöntek, így alaposan meggyengült a keretük. Persze ettől függetlenül nem ajánlatos lekezelni őket, hiszen a BL-ben azóta megszerezték első győzelmüket és egy döntetlent is elértek, ami azt jelzi, Lino Cervar edző igyekezett jól összerakni a megmaradt garnitúrát.

A videózást követően ebéd és csendes pihenő vár a csapatra, majd 16.45-kor irány a meccs helyszíne. Természetesen ezúttal is beszámolunk a mérkőzés minden mozzanatáról, így érdemes lesz követni online szöveges tudósításunkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!