Sport

2017.08.17. 17:50

Megyei rangadóval kezdi hazai szereplését a pápai labdarúgócsapat

AJKA, PÁPA Izgalmas Veszprém megyei házi derbivel folytatódik a labdarúgó NB III nyugati csoportjának küzdelemsorozata. Az újonc pápaiak az FC Ajka ellen mutatkoznak be hazai pályán.

Horváth Gábor

Megyei rangadón szeretné kiküszöbölni az első fordulóban esett csorbát a Pápai Perutz FC. Az NB III-as pontvadászat második körében ugyanis Ajka együttese látogat a Perutz Stadionba. A szombati találkozó több szempontból is fontos lesz, hiszen a hazaiak egyrészt immár tétmeccsen is bemutatkoznak közönségüknek, másrészt a szezon előtt egy jó rajtban reménykedő Perutz számára csakis a három pont lehet a gyógyír a Pénzügyőr elleni bosszantó, múlt heti vereségre.

A szombaton 17.30-kor kezdődő 90 perccel kapcsolatban Marton Miklós úgy nyilatkozott, szurkolóik előtt mindenképpen javítani szeretnének mérlegükön, ám a jó erőkből álló, és a nyitófordulóban magabiztos győzelmet arató Ajka biztosan megnehezíti majd a dolgukat.

- A játék képe alapján minimum egy pontra rászolgáltunk volna - utalt a Pénz-ügyőr ellen 1:0-ra elveszített találkozóra a Perutz edzője. Sajnos megint csak azt láttam, amit az edzőmeccseken: hogy rossz a helyzetkihasználásunk. Sokat gyakoroljuk a támadás-befejezéseket az edzéseken, bízom benne, hogy az Ajka ellen ez már gólokban is megmutatkozik.

A Pápa (elöl Baldauf) hazai pályán játszik Fotó: Penovác Károly

Marton Miklós szerint hajtós, sokat futó csapattal találkoznak szombaton. - Tanulni kell a hibáinkból, tisztában vagyunk az erősségeikkel, nehéz meccsre számítok, de hazai pályán csakis a három pontot tartom elfogadható eredménynek. Sajnos helyzetünket továbbra is sérülések nehezítik, Böröczky Bálint, Somogyi Richárd és Kovács Szabolcs sem lesz bevethető.

Marton Miklós reményét fejezte ki, hogy drukkereik nagy számban kilátogatnak majd a meccsre, ami hatalmas lökést adhatna játékosainak. A meccs pikantériáját a két város közelsége mellett még az adja, hogy a Perutz a nyár folyamán több korábbi ajkai labdarúgót is leigazolt, Szabó Zsolt, Skriba Máté, Hanzl Máté, Kozma Máté és Nagy Bálint is korábbi kenyéradója ellen készül.

- Győzelemre készültünk, de a vártnál sokkal jobban sikerült a rajtunk, hiszen nem számítottunk ilyen fölényes sikerre - utalt vissza a múlt heti, Csorna elleni (4:0) szezonnyitányra Rozmán László.

Az FC Ajka szakvezetője megjegyezte: a hét természetesen emiatt jó hangulatban telt, ám azt látja, hogy nem lett elbizakodott a csapat.

Az ajkaiak (zöldben Pavlitzky) jól rajtoltak Fotó: Penovác Károly

- Gőzerővel készülünk a derbire, parázs találkozóra számítok. A pápaiaknál több volt ajkai játszik, első hazai meccsük jön, ami egyben megyei rangadó, azaz minden adott egy izgalmas, küzdelmes összecsapáshoz - jelentett ki Rozmán László, aki elárulta, megnézték a Perutz FC Pénzügyőr elleni meccsét. Úgy gondolja, a pápaiak sokkal jobban futballoztak ellenfelüknél, a helyzetek alapján mindenképpen győzniük kellett volna.

- Várjuk a találkozót, azonban igyekszünk úgy készülni rá, mint egy meccsre a többi közül. Nem szeretnénk felfújni a dolgot, és természetesen nyerni megyünk Pápára - fogalmazott az edző, aki hozzátette: együttese kerete teljes, kisebb sérülések akadnak, de szerinte minden játékos bevethető állapotban lesz a szombati rangadóra.

A forduló további programja, NB III, nyugati csoport, péntek, 17.30: Puskás Akadémia II-Gyirmót FC Győr II. Szombat, 17.30: Ér-di VSE-Pénzügyőr, Csornai SE-III. Ker. TVE, Dunaharaszti-Kaposvári Rákóczi FC, BKV Előre-Csepel FC, THSE-Szabadkikötő-Andráshida, VLS Veszprém-Videoton II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!