Sport

2017.05.24. 14:05

Még nem tudni, ki lesz idén a bajnoki aranyérmes a keleti és a déli körzetben

Az MTD Hungária labdarúgó megyei III. osztály keleti és déli körzetében a végsőkig kiélezett a küzdelem a bajnoki címért. Eközben a balatonakali Sárfi Dávid mesterhatossal járult hozzá csapata sikeréhez.

Bényi Kálmán

Keleti körzet, 24. forduló

Felsőörs-Márkó

3:1 (2:0)

Felsőörs, 70 néző. Jv.: Takács L. Felsőörsi IKSE: Papp Gy. - Barabás, Lénárt, Pálfalvi T., Galambos, Vizkelety A. (Tóth K.), Kasler, Szabó P., Fenyvesi, Szabó Z. (Kishalmi), Pálfalvi Á.

Márkó SE: Sári - Hullala,
Bacsák, Kozma, Zagyva, Inzsöl, Láposi, Bogár, Horváth M.

Gólszerzők: Kishalmi, Pálfalvi Á., Kasler, ill. Inzsöl.

A mérkőzés egészére rányomta bélyegét az erős szél és az, hogy a vendégek sérülések és eltiltások miatt kilenc fővel álltak fel. A hazaiak végigtámadták az első félidőt, rengeteg helyzetet dolgoztak ki, amelyek azonban kettő kivételével kimaradtak. A második részben a széllel támogatott, lelkesen és sportszerűen küzdő márkói csapat is eljutott helyzetekig, amelyből egyet ki is használt.

Jók: senki, ill. a teljes márkói csapat.

Tudósított: Galambos Zsolt.

A kék mezes balatonalmádiak Alsóörsön szereztek értékes győzelmet (3:4) Fotó: Stiger Ádám

Alsóörs-Balatonalmádi

3:4 (1:2)

Alsóörs. Jv.: Tál S. Alsóörs SE: Horváth G. - Vérti (Szabó R.), Kocsán, Illés, Tromler (Molnár K.), Szabó L. (Szűcs), Ríz, Huth (Doma), Haas, Kötél, Hideghéti P. (Hideghéti G.).

Balatonalmádi SE: Kovács G. - Gondán, Fegyveres, Halász, Vajai, Szigeti, Kiss Z., Tomay, Meiczinger, Kalmár (Fébert), Zsemberi.

Gólszerzők: Vérti (2), Szűcs, ill. Vajai (3), Kiss Z.

Jásd-Olaszfalu 6:3 (3:0)

Jásd, 80 néző. Jv.: Szabó L. Jásd-Csetény: Kázik - Laczó, Pap, Rummel, Szücs (György), Jakab R. (Jakab Ta.), Nagy Cs. (Falusi), Horváth K., Jakab Ti., Bierbauer (Troják), Kaufman (Csizmadia). Olaszfalu SK: Fiskál - Szabó L., Vajai, Répás, Császár, Radányi, Vajda, Károlyi, Vitáris, Borisz, Fazekas.

Gólszerzők: Rummel (3), Kaufman, Troják, Pap, ill. Vitáris (2), Vajai.

Ilyen játékkal a jövőben merészebb tervei is lehetnek az alig egy éve összeállt csapatnak. A hazaiak győzelme egy percig sem forgott veszélyben a tartalékos vendégek ellen.

Jók: mindenki, Rummel, a mezőny legjobbja, ill. Borisz, Károlyi.

Tudósított Jakab Ferdi- nánd.

Hajmáskér-Bakonybél

4:2 (4:2)

Hajmáskér. Jv.: Görög I. Hajmáskéri SE: Kovács N. - Magyar, Kovács Zs. (Wallner), Kocsis, Kamondi, Marosfi (Fekete), Kovács K., Oláh, Fréh, Gárdai, Bogdán.

Bakonybél SZSE: Németh J. - Fogl Máté (Szabó R.), Ulrich, Szöllősi, Kacsala, Rákosi (Németh M.), Fogl Márk (Vágenhoffer), Buza, Lepczynski, Németh B., Szautner (Dublecz).

Gólszerzők: Fréh (2), Kovács Zs., Kovács K., ill. Kacsala, Magyar (öngól).

Eplény-Pécsely 1:15 (1:11)

Eplény. Jv.: Patai B. Eplényi SE: Biró - Matula, Németh Cs., Bors, Olasz, Pisztel, Varga D., Rácz.

Pécselyi SE: Bese - Gubicza, Osvald, Juhász, Vinglman (Szalay), Papp O., Burgyán, Vajda, Angyal, Lukács, Vári Kovács.

Gólszerzők: Németh Cs., ill. Papp O. (5), Osvald
(3), Juhász (2), Lukács, Vajda, Vári Kovács, Angyal, Vinglman.

Nagyesztergár-Hárskút

7:1 (3:1)

Nagyesztergár. Jv.: Sza- bó L. Nagyesztergár SE:
Budai - Váli A., Jani Zs., Nagy M. (Haik), Valler K., Kukoda (Hoffman), Berényi (Varga P.), Jani T., Varga L. (Szente), Valler T., Szili (Szabó I.).

Hárskút SE: Fallmann - Schoffhauzer, Gergely, Varga N. (Heblinger), Orsós, Miskei, Mühlbauer, Dreska, Kucsera (Vencel Cs.), Szabó A. (Szabó D.), Hutvágner.

Gólszerzők: Jani Zs. (3), Valler T. (2), Jani T., Szili, ill. Varga N.

Kiállítva: Fallmann (28., Hárskút SE).

Dél 24. forduló

Révfülöp-Lesenceistvánd

1:2 (1:2)

Révfülöp. Jv.: Bagó J. Révfülöp NKSE: Antal - Lampérth, Németh Sz., Futó, Egyed, Kirnbauer (Szegi J.), Németh K., Leja (Katona), Szőke G., Szegi M., Szőke T.

Lesenceistvánd-Uzsa SE: Szegi Á. - Szegi K., Berla, Orbán, Horváth A., Lakatos, Ádám (Petró), Vizeli (Csonka), Piller F., Szabó M., Pil-ler R.

Gólszerzők: Szegi J., ill. Vizeli, Szegi K.

Balatonakali-Nemesgulács

9:1 (6:0)

Balatonakali. Jv.: Szemerédi J. Balatonakali SE: Sárközi - Domján, Molnár P., Horváth K. (Tóth Gy.), Sár-
fi, Cserép (Marton), Kun Szabó (Hartmann), Szabó Zs., Törő B., Kőszegi, Marlok
(Tóth D.).

Nemesgulács-Kisapáti SE: Szivler - Polgár, Sölét, Berta (Samu), Galgóczi, Dobján, Kardos, Hatala, Pintér, Perger, Jánka. Gólsz.: Sárfi (6), Horváth K. (3), ill. Dobján.

Káptalantóti-B.-ederics

2:3 (1:0)

Káptalantóti. Jv.: Jónás
B. Káptalantóti LKE: Zab - Szabó T., Sárközi, Németh
P., Márkus, Illés, Botló, Hoffmann, Kolop, Herjavecz, Nagy Gy.

Balatonederics SC: Szabó D. - Czafit D., Farkas T., Kulman, Sztrik, Barcza, Tarkányi, Czafit I. (Horváth J.), Cosma Vasile, Tóth P., Ihász.

Gólszerzők: Kolop, Botló, ill. Ihász (3).

Dörgicse-Balatonszőlős

2:4 (1:0)

Dörgicse. Jv.: Bagó J. Döme Borház SE: Márvány - Németh A., Kertész, Kovács J., Fonyadt, Bertalan, Trájer, Kiss R., Czuczai, Király, Tóth P.

Balatonszőlős SE: Tóth Cs. - Dallos Z., Spándli, Simon, Timári, Zemen, Bodrogi, Pintér, Dallos R., Török, ifj.
Klauz.

Gólszerzők: Kovács J., Bertalan, ill. Mórócz (2), Simon, Timári.

Monostorapáti-Zánka

3:1 (2:1)

Monostorapáti. Jv.: Illés L. Monostorapáti SE: Oravec - Varga B. (Wolher), Zámbó (Nagy I.), Krunikker (Torma), Sötét, Szigeti D. (Horváth P.), Varga J. (Nagy B.), Szigeti Z. (Bodó), Horváth N., Ángyán (Egri), Illés.

Zánka SC: Kocsi - Tóth K., Bábel, Vastag, Borda A., Szücs, Horváth L., Pálfy, Kocsor, Zeke, Török.

Gólszerzők: Horváth N. (2), Varga J., ill. Kocsor.

Diszel-Balatonszepezd

2:3 (2:2)

Diszel. Jv.: Tölgyes Zs. Diszeli SE: Kiss A. - Frigyik, Gáspár, Fülöp, Baráth, Rózsa, Szilágyi (Fábián), Szekér, Jokesz, Gyenge Á. (Hoffman), Gyenge R.

Balatonszepezd ÖKSC: Bardon R. - Molnár P., Inhof, Pál, Nagy A. (Sifkovics), Caluser, Kovács K., Bardon Gy., Hári, Kasza, Sándor.

Gólszerzők: Gyenge R. (2), ill. Nagy A. (2), Kovács K.

Szigliget-Nemesvita

3:3 (1:1)

Szigliget. Jv.: Homoki Cs. Szigliget Balaton SE: Kupi - Vizeli, Blaskó, Balassa (Mayer T.), Káli, Szőke, Vass, Mayer P., Kardos, Szalai (Konicz), Domonkos.

Nemesvita SE: Vajda - Szabó Zs., Töreky (Bellér), Eke, Holczbauer, Falati, Bicsérdi, Somogyi, Kovács R., Szücs A., Szücs D. Gólsz.: Kardos (2), Blaskó, ill. Falati (2), Kovács R.

1. N.-esztergár 22 17 1 4 80 - 32 52

2. Felsőörs 23 15 3 5 88 - 29 48

 

3. Hajmáskér 22 13 6 3 78 - 41 45

4. Várpalota 21 13 1 7 69 - 55 40

 

5. Alsóörs 22 12 4 6 68 - 44 40

6. B.-almádi 22 11 3 8 62 - 45 36

 

7. Pécsely 22 11 2 9 69 - 52 35

8. Bakonybél 22 9 2 11 56 - 48 29

 

9. Márkó SE 22 9 1 12 46 - 57 28

10. Olaszfalu SK 22 8 1 13 35 - 60 25

 

11. Jásd/Csetény 22 4 2 16 31 - 96 14

12. Hárskút SE 22 4 1 17 33 - 79 13

 

13. Eplényi SE 22 3 1 18 23 - 100 9

1. M.-apáti 24 19 2 3 93 - 32 59

2. B.-ederics 24 17 6 1 90 - 30 57

 

3. Balatonakali 24 17 4 3 126 - 40 55

4. Balaton SE 24 13 4 7 89 - 71 43

 

5. Nemesgulács 24 13 4 7 56 - 48 43

6. B.-szepezd 24 13 3 8 90 - 47 42

 

7. Káptalantóti 24 11 4 9 63 - 58 37

8. Nemesvita 24 10 6 8 61 - 55 36

 

9. Révfülöp 24 9 5 10 55 - 45 32

10. Zánka SC 24 8 2 14 60 - 66 26

 

11. L.-istvánd 24 6 4 14 54 - 79 22

12. B.-szőlős 24 5 0 19 32 - 112 15

 

13. Diszeli SE 24 4 1 19 34 - 81 13

14. Dörgicse 24 0 1 23 25 - 164 1

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!