Sport

2013.01.09. 11:57

Mádl Ildikó bízik benne, hogy Tapolca ad még sakkolimpikonokat

Tapolca - Felsorolni is hosszú mi mindent ért el pályafutása során, amely Tapolcáról indult és két sakkolimpiai aranyérmet is hozott. Ma is aktív, emellett a helyi feltörekvő generáció példaképe és trénere.

Horváth Gábor

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, Mádl Ildikó készítette fel Juhász Juditot, aki néhány hete a nyolcévesek mezőnyében bronzérmet nyert a Szlovéniában rendezett világbajnokságon. Az 1992-ben férfi nemzetközi mester fokozatot elérő kiválóság két éve edzi a Tapolcai Sakkiskola növendékeit és játékosként is visszatért: az NB I/-ben szereplő együttest erősíti. Ildikót a fiatalok gyakorlása közben kérdeztük.

- Ön harminc évig volt élvonalbeli játékos, mennyiben más edzőként a táblánál ülni?

- Más. Kevesebb sakk, ugyanakkora stressz, dupla öröm. Amúgy játékosként sem igazán szerettem csak magamért játszani. A csapatszereplés hiába nagyobb felelősség, nagyobb a boldogság is, ha siker van, s talán ezért nem is nagyon remegett meg a kezem nehezebb szituációkban sem. Az pedig plusz pozitívum, hogy egy csapatversenyen nincs annyira idő aggodalmaskodni és mindig van kinek örülni.

Mádl Ildikó két évtized után tért vissza szülővárosába, amelynek csapatát edzőként és versenyzőként is segíti (Fotó: Orosz Péter)

- Megfordult a fejében, hogy tanítványa érmet szerez a világbajnokságon?

- Titokban bíztam benne, hiszen magas volt az Elő-pontszáma, persze ez önmagában nem jelent sikert. Judit remekül koncentrál, és keveset hibázik, pedig az ő korosztályában ez még gyakori, és nem ritka a nagyobb baki vétése sem. Nagyon jó versenyzőalkat, aki nem fél a táblánál.

- Nagyon sok a tehetséges fiatal Tapolcán. Talán köztük vannak az új Mádl Ildikók?

- A város három olimpikont nevelt ki és bízom benne, hogy lesznek követők. Megvan rá az esély. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy óriási a konkurencia, főképp nemzetközi szinten. Korábban egy országból általában egy versenyző indult, most pedig néhány nemzet, mint például Kína, India, vagy Irán ontja magából a tehetségeket. Szóval a maiaknak nehezebb dolguk van, viszont, ha nyernek, annál nagyobb lehet az örömük is.

- Sakkozni bárki megtanulhat, de a kiemelkedő eredményekhez különleges képességek kellenek. Ezzel együtt a profivá váláshoz többféle út és módszer vezet.

- Így van. Meg lehet tanulni magas szinten játszani, azonban az, hogy kiből lesz igazán jó versenyző, már nagyon korán látszik. Akad olyan fiatal, akit egész egyszerűen elvarázsol a sakk és onnantól nincs megállás. Csak a partik járnak a fejében, csak a bábukat és a lépéseket látja éjjel-nappal. Én is ilyen voltam. Különböző tanítási módszerek vannak, lehet száz százalékig a játékra koncentrálni már egész kicsi korban, de én ezt nem tartom helyes útnak, szerintem a gyerek az gyerek.

 

A Polgár lányokkal alkotott verhetetlen csapatot

A tapolcai születésű Mádl Ildikó 17 esztendősen lett női nemzetközi nagymester, hat évvel később pedig férfi nemzetközi mester fokozatot ért el. Már tizenéves korábban számos nemzetközi sikert aratott, például a 16 és 20 év alattiak között is nyert világ- és Európa-bajnokságot egyaránt. Eredménysorából kiemelkedik az 1988-ban és 1990-ben szerzett sakkolimpiai aranyérem, ezeken a megmérettetésen a Polgár lányokkal, Zsuzsával, Zsófiával és Judittal alkotott verhetetlen együttest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!