Sport

2017.08.10. 12:02

Laza, bulis, de kemény verseny zajlik Balatonfüreden

Balatonfüred - Mintegy másfélezer úszó számára kezdődött meg csütörtök délelőtt a 17. Fina masters- világbajnokság balatonfüredi nyílt vízi programja.

Horváth Gábor

Az elit világbajnokságot követően a Balaton-parti város három napig látja vendégül az aktív pályafutástól már visszavonult sportolókat.

Érdekesség, még a hét közepén úgy volt, hogy a várható kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szombati programot törlik, illetve előrehozzák, a rajt előtt ez újra változott. A szervezők tájékoztatása szerint mégis lesz szombaton verseny, persze ha az időjárás közbeszól, nem engedik vízbe az úszókat.

A versenyzők természetesen több kategóriában indulnak a három kilométeres távon, a legidősebbek a 85 és 89 évesek csoportja, egyébként 25 évnél korosabbak nevezhettek a viadalra.

Míg a sportolók többen vannak, mint az elit vb-n, addig az érdeklődés nyilván gyérebb  Ugyanakkor a hangulat sokkal oldottabb, lazább, mondhatni bulis. A közönség kis számú, de nagyon lelkes, leginkább családtagok, versenytársak szurkolnak, gyakran igen hangosan.

Az első nap egy szép veszprémi eredménynek is tapsolhattunk: Csanádi Jánosné (akit egy nagy, Veszprém-Gyulafirátót feliratú magyar zászló várt a célegyenesben) a hatodik helyen csapott célba a 65 és 69 évesek kategóriájában.

A kitűnő, rendkívül eredményes szenior úszó a verseny után lapunknak elmondta, ez nem az ő távja, de brahiból benevezett, hogy kipróbálja magát. Hozzátette, jól érezte magát a vízben, csak az egyik bójánál vétett, ami mintegy háromszáz méter plusz úszást jelentett neki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!