Sport

2017.06.20. 13:30

Külföldön mutatták meg tudásukat megyénk modellezői

HEREND, VESZPRÉM Külföldi versenyeken mutatták be tudásukat az utóbbi hetekben-hónapokban megyénk modellezői, akik ezúttal is szép eredményeket értek el.

Horváth Gábor

Áprilistól egészen júliusig hazánkban természetvédelmi okokból semmilyen pusztán, réten, legelőn nem engedélyeznek szabadonrepülő-modellversenyt. Az elfoglaltság gyakorlói ezért ebben az időszakban külföldre kényszerülnek.

A határokon túl jártak megyénk modellezői is, akik több helyszínen is megmutatták tudásukat.

Május derekán Romániában rendeztek dupla világkupa- és HEC- (F1H EuroChallenge) fordulót.

- A Salonta Cupon és a Szabó Miklós-emlékversenyen az erős szél sokakat elriasztott, így is nagy volt a mezőny, szombaton öt kategóriában 29 ország körülbelül 150, míg vasárnap 172 versenyzője állt rajthoz. Első nap az erős szélben még esőszünetet is kellett tartani. Sajnos a herendiek közül mindenki hibázott, senki nem került döntőbe. Most kivételesen talán jobb is, mert az esti döntő résztvevői hatalmas felhőszakadásban keresték meg és hozták vissza modelljeiket.

Az eredményhirdetésre is csak reggel került sor, F1A ifjúságiban Kerner Martin mindössze két másodperccel lemaradva a szlovák Klobusicky mögött második lett, harmadik helyen pedig az erdélyi Kiss Tamara végzett. F1H ifjúságiban szintén Kerner Martin lett a második, Zsöllei Luca negyedik,Kerner Máté hatodik, Pék Vilmos pedig hetedik lett - számolt be az eredményekről Kerner Ferenc, a Herendi Modellező SE elnöke.

A Salonta Cup viadalon nagy mezőnyben kellett helytállniuk a magyaroknak Fotó: Kerner Ferenc

Másnap két herendi is maximumot teljesített. F1A-ban Horváth Tamás a 24 fős döntőben 13. lett, F1H-ban pedig Tóth Mária a harmadik helyezést szerezte meg az öt döntős között. F1A-ban Kerner Martinnak ezúttal csak ifi 4. hely jutott.

Kerner Ferenc modellje pedig három hibátlan start után a csatornában landolt, így a verseny feladására kényszerült.

Az F1H ifi végeredménye: 1. Fürjes Gergely (Várpalota), ...3. Kerner Martin, ...5. Zsöllei Luca, ...8. Pék Vilmos, 9. Kerner Máté.

Nem sokkal később a vajdasági Aradac volt modellverseny helyszíne.

- A Srem-kupán, ami szintén világkupa- és HEC-forduló volt, ezúttal csak az F1H versenyen vettünk részt. Abszolút értékelésben az öt döntős mögött Tóth Mária hetedik lett. Ifiben Kerner Martin lett a harmadik, Pék Vilmos pedig hatodik. Itt a serdülőket is értékelték, Pék Vilmos volt köztük a legügyesebb.

Már júniusban, a szintén szerbiai Bácska-kupán végre szép idő várta a versenyzőket.

Az F1H összetett értékelés végeredménye Kerner Martin, Szteblák Tamás (Zalaegerszeg), Tóth Mária lett. Ifiben Kerner Martin (Herend), Opálka István, Fürjes Gergely (mindkettő Várpalota), Kerner Máté, Pék Vilmos volt a sorrend.

F1A ifiben Kerner Martin második lett, Pék Vilmos pedig ebben a kategóriában élete első versenyén harmadik helyezést szerzett.
F1A abszolút értékelésben Kerner Ferenc a hetedik helyen végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!