Sport

2015.01.04. 18:37

Kovács Tamás: maratoni 3. hely

Nagyszerű futással két marokkói sportoló mögött a harmadik helyen ért célba a hagyományos maratoni versenyen Reggio Emiliában Kovács Tamás, a VEDAC olimpikonja.

B. Virág Rita

A közelmúltban rendezték meg az olasz Reggio Emilia nevű városban a hagyományos maratoni viadalt, ahol négyezer indulót regisztráltak köztük Kovács Tamást, a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) hosszútáv futóját. A hét fokos, párás időben már tíz kilométer után kialakult egy 8-10 fős élboly, ahol a veszprémi klasszis biztosan tartotta magát. Ez a csoport féltávnál hét főre szűkült, majd 30 kilométernél a későbbi győztes Mokraji Lahcen meglógott. Tamás két marokkóival (Kabbouri és Zain), valamint egy olasz versenyzővel (Buccilli) csatázott a dobogóért, amelynek végül a legalsó fokára sikerült felállnia. Ráadásul remek időeredménnyel fejezte be a futást: 2:18:44-gyel.

 

– Végre sikerült egy maratont jó eredménnyel befejeznem, a balul sikerült ob után (a végig nagy előnnyel vezető atlétát a cél előtt pár száz méterrel érték utol, a nagy hőség miatt napszúrást kapott) szükségem volt egy pozitív megerősítésre. Ma szinte minden a terveimnek megfelelően alakult. A végén azt gondoltam, meglesz a második hely, de a marokkói keményen küzdött és egy keveset sikerült megőriznie előnyéből. Jót tett ez az eredmény az önbizalmamnak – nyilatkozta a futó.

– Az IAAF által meghatározott világbajnoki szint 2:18:00, Tamás ezt most megközelítette, és versenyben lehet a riói olimpiai részvételért. Ha a felkészülési feltételei adottak lesznek, szerencsés esetben Tamás Rióban is ott lehet – fogalmazott Szemán János, az atléta edzője.

Eredmények:

1. Mokraji Lahcen      MAR    2:17:52
2. Kabbouri Yassine   MAR   2.18:29
3. KOVÁCS TAMÁS   HUN   2:18:44
4. Buccilii Carmine     ITA      2.19:18
4. Zain Jauad             MAR    2:19:53

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!