Sport

2017.02.18. 14:10

Hoya-Pannon Egyetem Veszprém: ha feljutnak, vállalják az A-csoport

SPORTÁG Huszonkét évet töltött el a versenysportban Naményi Miklós, a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém NB I/B-s férfi kosárlabdacsapatának ügyvezetője. Játszott Veszprémben, és öt évet Pápán is. Visszavonulása után sem szakadt el kedvenc sportágától, mert 2008-ban Nebuló Kosársuli néven utánpótlás-nevelő egyesületet alapított.

Donát Tamás

- Az igazi választ csak néhány évvel később kaptam meg arra, hogy jó döntés volt elkezdeni a legkisebbekkel való foglalkozást a veszprémi kosárlabdázásban, mert a felnőttegyüttesnek jóformán nem volt semmilyen kapaszkodója ezen a területen - emlékezett vissza a kezdetekre Naményi Miklós. - Ez akkor vált egyértelművé, amikor néhány év sikeres szereplés után mélyrepülésbe kezdett a felnőttklub. Akkor azt mondtam, hogy nem szeretnék ehhez asszisztálni. Ráadásul az addig befektetett munka is veszélybe került.

A Pannon Egyetem akkori testnevelési tanszékén történt változások is kedveztek ahhoz, hogy több mint három évvel ezelőtt Naményi Miklós átvehesse a férfi szakosztály működtetését.

- Szükség volt a gyors és határozott döntésre, mert a teljes felépítmény nehéz helyzetbe kerülhetett volna - indokolta a változtatások okát a sportvezető. - Hiszen hiába adtunk három utánpótláscsapatot is a különböző bajnokságokba, ha a felnőttgárda visszaesik az NB II-be, a taós támogatás is csökkent volna. És ha már megkaptam a lehetőséget, igyekeztem élni vele.

Az Andorka Zoltánt váltó ügyvezető menesztette az éppen munkába álló edzőt, Pákozdi Zsoltot, és kinevezte a klub korábbi játékosát, Petőfi Áront, akit rendkívül ambiciózus, tehetséges szakvezetőnek tartott. Viszont kettőjük szakmai véleménye bizonyos kérdésekben egy idő után eltérővé vált. Ezért Naményi Miklós egy szintén egykori veszprémi kosárlabdázót, Mérész Csabát az utánpótlás-egyesülettől Petőfi Áron mellé ültetett a kispadra. Másfél év után a fiatal edzőnek megköszönték a munkáját, és a karmesteri pálca a most is a csapattal dolgozó edző kezébe került. A váltásban volt rizikó, de eddig minden Naményi Miklós döntéseit igazolta. Egy nehéz év után tavaly már 20:2-es eredménnyel végeztek az élen az alapszakaszban. De a feljutásért folytatott küzdelemben a második körben elvéreztek az Oroszlánnyal szembeni páros csatában, és a negyedik helyet szerezték meg. Méghozzá úgy, hogy a végére szinte elfogyott a csapat a sérülések miatt. Tavaly ősszel két vereséggel nyitott a Hoya Pannon Egyetem Veszprém, de most már tizenhárom forduló óta veretlenek. De a feljutásért vívott harcban most vajon mire lesznek majd képesek?

- A tavalyi bajnokság végén rájöttünk, hogy a rájátszásos szakasz voltaképpen egy új bajnokság. Már tudjuk, hogy a végére kell a legjobb formában és erőben lennünk, hogy esélyünk maradjon az élvonalba feljutnunk. Ha valami egészen váratlan sérüléssorozat nem történik, létszámban és erőben is méltó ellenfelei leszünk riválisainknak.

Bár a tabellán ez még nem látszik, Naményi Miklós szerint a Debrecen lehet az a csapat, amellyel, ha odáig jutnak, meccselhetnek a bajnoki aranyért és a feljutásért a legvégén. Az ügyvezető nem titkolja, ha feljutnak, vállalják az A-csoportot. Ha most esetleg nem sikerül, jövőre egyértelmű célként fogalmazzák meg a legmagasabb osztályban való szereplést.

Nagyjából kétszázmillió forintba kerülne az NB I, és ebből talán a bentmaradás is megoldható lenne. A legjobbak mezőnyében játszó top-csapatok költségvetése elérheti a hasonló erejű hazai kézilabdaklubok pénzeszközeit. Az óriási különbséget viszont az jelenti, hogy ebből az összegből a kézilabdázók a final fourig is eljuthatnak a legrangosabb nemzetközi kupában, addig a kosarasoknak erre esélyük sincs. Jó lenne, ha taós pénzekből sikerülne felépíteniük egy kosárcsarnokot. A Hoya Pannon Egyetem Veszprém vezetősége a várossal és az egyetemmel összefogva küzd, hiszen mindkettő eddig is stratégiai partnere volt a kosarasoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!